Friss tételek

Az egészséges táplálkozás [biológia]

Az egészséges táplálkozás

Akkor egészséges a táplálkozásunk, ha a szervezet energiaigényét, fehérje-, ásványi anyag- és vitaminszükségletét fedezi. A felfokozott élettempó, a túlhajtott életmód miatt sokszor kapkodva, fizikai vagy szellemi munkaközben étkezünk. Az izgalmi állapot miatt az erek nem az emésztést végző szervekbe, hanem az izmokba és az agyba szállítják a vér nagyobb mennyiségét, így a táplálék nehezebben emésztődik meg. Pedig az étkezés körülményei: a terített asztal, a nyugodt, barátságos hangulat majdnem olyan fontosak, mint az elfogyasztott étel. Naponta lehetőleg ötször étkezzünk. Az egyes étkezések alkalmával elfogyasztott ételek kívánatos mennyiségi arányaira ügyeljünk! Fontos az is, hogy minden nap lehetőleg ugyanabban az időben együnk. így táplálkozási szervrendszerünk működése és egész életritmusunk rendszeresebbé válik. Sajnos nagyon sok családban a főétkezés az esti órákban van, pedig a megterhelt gyomor nehezíti az elalvást, zavarja az éjszakai pihenést. A magyar konyha jellemzője, hogy az ételek túl sok zsírral készülnek és általában erősen fűszerezettek. A zsíros ételek fogyasztása és a kevés mozgás elhízáshoz vezet. A túlsúly miatt különböző szervek megbetegedhetnek. Az erős fűszerek (paprika, bors) kis mennyiségben javítják az étvágyat, nagymértékben alkalmazva viszont a gyomor- és bélfalat izgatják, azok megbetegedéseit okozhatják. Károsítják a májat és a vesét is. Fontos, hogy táplálékainkat kellően megrágjuk, melyhez épp fogazat szükséges. A fogak romlása - a fogszuvasodás - sajnos népbetegségnek tekinthető. Kialakulása a fog zománcrétegének sérülésével kezdődik, majd az alatta található cementréteg felpuhul, végül pedig az egész fog szétesik. Megelőzése érdekében nagyon fontos a fogazat rendszeres ápolása, különösen az alapos esti fogmosást nem szabad elhanyagolni.

Az anyagcsere-betegségek közé tartoznak a különféle vitaminhiányok. A vízben oldódó vitaminok megfelelő mennyiségű fogyasztásáról naponta kell gondoskodnunk, mert ezeket a szervezet nem képes raktározni. A C-vitamin hiánya a szervezet ellenálló képességének csökkenését, fáradtságérzést, levertséget, és súlyos esetben skorbutot okoz. Mivel a C-vitamin levegőn állva és hő hatására bomlik, ezért friss állapotban és lehetőleg nyersen fogyasszuk a zöldségféléket, gyümölcsöket. A B1-vitamin idegvédő hatású. Hiányában ideggyulladás, gyomor- és bél-zavarok alakulnak ki. A gyulladt ideg fölötti bőrterület piros és érintés-re fájdalmas. A B12-vitamin hiányában vészes vérszegénység alakul ki. Az A-vitamin zsírban oldódó, ezért a szervezet raktározni képes. Hiánya következtében a bőr kiszárad, berepedezik. Súlyosabb esetben romlik a látás, a szem szürkületben nem érzékeli a környezet tárgyait. A D-vitamin hiányában a csontok nem szilárdulnak meg, meggörbülnek, elhajlanak. így alakul ki az angolkór, amely nagyon súlyos, gyakran értelmi fogyatékossággal járó betegség. Megelőzésére a kisgyermekeknek 3 éves korig rendszeresen adagolnak D-vitamint. A szervezet számára szükséges mennyiség legnagyobb része a bőrben felhalmozódott anyagokból (elő vitaminokból) képződik napfény hatására. Ezért a mértékletes napozás minden életkorban nagyon egészséges, csecsemők és kisgyermekek számára különösen fontos. A fehérje-anyagcsere zavarai lappangóan öröklődnek. Jellemzőjük, hogy a szervezet számára szükséges aminosav nagy mennyisége a vizelettel kiürül. Következménye súlyos agyi károsodás, értelmi fogyatékosság lehet. Ennek megakadályozására lényeges az elváltozás korai felismerése. Gyógy-étrend (diéta) alkalmazásával ugyanis a súlyos tünetek kialakulása megakadályozható.

A szénhidrát-anyagcsere betegségei közül gyakori a cukorbetegség. A megbetegedés jellemzője, hogy a szervezet nem képes a cukrot sem elégetni, sem elraktározni, így ez a vizelettel ürül ki. A cukorbetegség kialakulására való hajlam örökölhető, de egyes belső elválasztású mirigyek megbetegedései és az elhízás is okozhatják. Az elhízást a zsíranyagcsere zavarai is kiválthatják. Az anyagcserét többféle hormon szabályozza.

Mi a cukorbetegség oka?

Milyen következményei vannak a vitaminhiányoknak?

Hogyan gyógyíthatók a fehérje-anyagcsere zavarai?

A pajzsmirigy hogyan okozhat anyagcserezavart?

Melyek az egészséges táplálkozás feltételei?

A fluortartalmú fogkrémek és szájvizek nemcsak tisztítják a fogakat, hanem hatóanyaguk a fogzománcba beépül, s ez által erősíti azt. Szuvasodó fogainkat idejében kezeltetnünk kell. Ezért félévenként ellenőriztessük fogaink állapotát! Az el nem távolított foglepedékből és nyálból képződik a fogkő, amely az íny különböző megbetegedéseit okozhatja. Az ételeinket változatosan készíthetjük el különböző fűszerek alkalmazásával. A régi magyar konyha fűszereiről és használatukról bővebben Romváry Vilmos: Fűszerek könyve című munkájában olvashatsz. A fertőzött, romlott vagy túlságosan nagy mennyiségben elfogyasztott étel gyomorhurutot, bélhurutot okozhat. A betegség hányással és hasmenéssel jár.

A hasmenéses széklet oka, hogy a mérgező vagy fertőzött ételt a bélcsatorna gyorsan eltávolítja, így a vastagbélnek nincs ideje a víz visszaszívására. A székrekedés a túlzottan kényelmes vagy a nagyon hajszolt életmódot folytató emberek betegsége. Megszüntetése gyógyszeres kezeléssel és rendszeres életmóddal történhet. A gyomor- és patkóbélfekély kialakulásának oka a fokozott gyomorsavtermelés, a gyomor nyálkahártyájának sérülései, a gyomorfal és bélfal nem megfelelő vérellátása. Felfokozott izgalmi állapotok, idegesség, hajszolt életmód a gyomor ereinek összehúzódását okozzák. így rontják annak vérellátását, tehát fekélybetegség kialakulásához vezethetnek. Gyakori betegség a féregnyúlvány-, közismert nevén a vakbélgyulladás. Ilyenkor a féregnyúlvány üregeiben baktériumok szaporodnak el. Jellemző tünete a nagyon heves fájdalom a hasüreg jobb oldalán. A bélfal átfúródhat, tartalma a hasüreget elöntve életveszélyes állapotot idézhet elő, ezért gondoskodni kell a beteg azonnali kórházba szállításáról. A máj megbetegedései közül a fertőző májgyulladást vírus okozza. A májzsugorodás vegyi anyagok, túlzott mértékű alkoholfogyasztás és májgyulladás következtében lép fel. A máj megbetegedéseit a bőr sárgás elszíneződése jelzi. Epehólyag-gyulladás keletkezhet, ha epekő képződik az epehólyagban. Mivel az epe a zsírok emésztéséhez szükséges, ezért a máj- és epehólyag betegségben szenvedők nem fogyaszthatnak zsíros ételeket. A skorbut a lassú járású vitorlás hajók elterjedésével a hajósok "foglalkozási betegsége" lett. Véletlenül jöttek rá, hogy friss növényi részek fogyasztásakor ez a betegség nem alakul ki. Előfordult ugyanis, hogy a súlyos skorbutos betegeket útközben kitették valamely lakatlan szigetre meghalni, visszafelé jövet viszont meglepetéssel tapasztalták, hogy a halottnak hitt betegek meggyógyultak. Ennek oka, hogy a matrózok a lakatlan szigeten csak növényekkel táplálkoztak, így C-vitaminhoz jutott szervezetük, s meggyógyultak.

A következő órára nézd át, amit a légzés és keringés szervrendszeréről 7. osztályban tanultál!

Share this:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates