Friss tételek

Az összetett költői kép

Az összetett költői képek részben szóképek és alakzatok kombinációi. A képek összetettsége mind a modern mind a régi költészetnek a sajátossága.

Jellemzői:
- Leggyakrabban egy metaforára v. hasonlatra épül
- A metaforában rejlő tartalmi és képi lehetőségeket a költő kibontja.
- Síkváltásokkal (átlépünk az egyik síkról a másikra, ahol a síkok ellentétben v. párhuzamba vannak) és a valóságsíkok közti távolsággal a költő befolyásolja a kép hatásának erejét.
- Síkok: rész – egész, természeti – emberi, tárgy – élőlény, magasság – mélység, külső – belső, statikus – dinamikus, mozgás – mozdulatlanság, képi - fogalmi
- 2 sajátos formája alakult ki: allegória, szimbólum

ALLEGÓRIA:
Többjelentésű szó.
1. először Dante kapcsán. Elvont fogalmat társít egy érzéki képpel. Jelentése mindig értelmi, logikai, legtöbbször politikai vagy erkölcsi célzatú. Pl. Vajda János: Virrasztók, Dante: Isteni színjáték
2. Mint komplex kép, olyan több mozzanatban kifejtett metafora, amelyben a képi sík minden eleme közvetlenül utal az elvont sík valamely elemére. A síkok elemeiben megfeleltethetők egymásnak.
" Föltámadott a tenger, Tenger = nép
A népek tengere; hullám = erő
Ijesztve eget - földet, moraj = tánc
Szilaj hullámokat vet hajók = arisztokrácia
Rémítő ereje." Vihar = forradalom

SZIMBÓLUM:
Szintén többjelentésű.
1. ismertetőjel, benne kifejeződő kép önállóvá válik, vagyis már nem egyszerűen a tartalom érzékeltetésének az eszköze. Gondolati tartalom kifejezése képben. Távolság a kép és a kifejezendő gondolat között nagyon nagy, ezért nekünk kell megfejteni. Pl. kard - szabadság, lánc - rabság, vörös - szerelem, áldozat
2. Mint komplex kép, a képi és az elvont sík nem elemeiben, hanem csak egészében feleltethető meg egymásnak. A költő a képet hagyja önállóan életre kelni. A képek jelentésükben nem ragadhatók meg, csak hangulati érzelmi többletet adnak. A mű csak egészében bontakozik ki. A képek rejtett, bonyolult tudattartalmat hordoznak, amelyek gyakran látomásszerű rendszerré állnak össze. Pl. Poe: holló, Ady: Héja -nász az avaron

Stílusok

A közéleti-hivatalos stílus

Közélet: az emberek társadalmi érintkezésének tere. Közélet része az országos, kulturális, gazdasági, politikai, társadalmi intézmények, iskola, munkahely, vallási, sport vagy egyéb körök élete. Hivatalos stílus: állami szervezeteknek, hatóságoknak, intézményeknek és magánszemélyeknek érintkezésében használatos stílus. Műfajai: írott – jogszabály, rendelet, törvény, szabályzat, kérvény, felszólítás, meghatalmazás, hivatalos levél, hivatalos helyekre benyújtott életrajz; szóbeli – vita, hozzászólás, tárgyalás, előadás, szónoklat. Célja felhívás, vagy pontos tájékoztatás. Jellemzői: különböző nyelvváltozatokra épül: igényes szintű köznyelvre, a témától, műfajtól függően szakmai nyelvekre; a szerkesztésmódja egyértelmű és pontos (írásban tagolással érhető el, szóban mondatfonetikai eszközök használatával). Gyakoriak a bonyolult mondatszerkezetek, hivatkozások és ismétlések. Latin eredetű szavak használata megsokszorozódik; semleges stílushatású szavak. Tipikus hibák: terjengősség, sablonosság, idegenszerűség.

A szakmai-tudományos stílus

A valóság a legfontosabb tényező, fontos az árnyaltság és a pontosság. A kommunikáció funkciói közül a tájékoztatás és az ismeretközlés teljesül. A nem nyelvi kifejezőeszközök a háttérbe szorulnak. Az irodalmi nyelv és a szakmai nyelvváltozatok sajátos szókincse: szakszavak, szakkifejezések. Mondatszerkesztés: igényesség, logikai érvek bemutatása, okhatározós alárendelő mondatok; magyarázó és következtető mellérendelő mondatok. Párhuzamos vagy ellentétes szerkesztésű mondatok. Felsorolások, idézetek, hivatkozások. Fontos a szerkezete, szerkesztése, tagolása. Műfajai: írásos – esszé, tanulmány, értekezés, szakdolgozat, disszertáció; szóbeli – vita, előadás, felelet.

A publicisztikai stílus

Publicare = közzétenni. Az újságírás műfajcsoportját jelenti. Folyóiratok, napilapok cikkei, írásai. Csoportosítás: megjelenésük ideje szerint – napilapok, hetilapok, havi, negyedévi, félévi, éves folyóiratok; tartalmuk szerint egyes csoportokat megcélzó – egészségügyi, horgász, ifjúsági, pártok kiadványai, romantikus, bulvársajtó, irodalmi, művészeti, tudományos, ismeretterjesztő. Nyelvezete heterogén - különböző elemekből áll össze, különböző stílust tükröz (napilapok – köznyelvi, bulvárlapok – egyszerű). Közérthetőségre, egyszerűségre törekszik, információt továbbít. Követhetőség – sok magyarázatot tartalmaz. Érzelmi töltéssel rendelkező elemeket használ (kérdések, felkiáltások). Sokkal több időt, helyet megjelölő vonatkozást találunk. Neologizmusok gyakori használata (új, egyéni szószerkezetek kitalálása, használata címekben). Divatszavak használata. Nyelvművelésben fontos szerep – gyakran nem a nyelvművelést segíti elő, hanem a helytelen szavak, kifejezések elterjedését. Sablonos, közhelyszerűvé válik, vulgáris, elcsépelt frázisok, idegen szavak fölösleges használata (túlzott körülírás). Műfajai: riport, hír, közlemény, interjú, bírálat, kommentár, cikk, tudósítás, karcolat, jegyzet, glossza.

A szépirodalmi stílus

Ez a legigényesebb, legválasztékosabb, legsokoldalúbb stílus. Sűrített kifejezésmód, állandó újításra való törekvés jellemzi, ami képszerűséget eredményez. A képszerűség elemei a szóképek: metafora, szinesztézia, megszemélyesítés, allegória, metonímia, szinekdoché, szimbólum. Mindig névátvitelen alapulnak, ahol a fogalmak azonosításával új gondolati, érzelmi, hangulati többlettartalom válik lehetségessé. Metafora: tartalmi hasonlóság vagy hangulati egyezés alapján történő névátvétel. Köznyelvben: szőlőszem, galamblelkű; irodalomban: „Az öntudat nem űz, a konok kapitány” (Tóth Árpád) – költői metafora. Lehet teljes vagy egytagú a metafora: a hasonló és a hasonlított is megjelenik vagy csak a hasonló. Előfordulhat önállóan, ill. egy összetett képrendszer tagjaként is. Szinesztézia: összeérzést jelent. Ez is metafora, ami hangulati egyezésen alakul. Különböző érzékterületekről vett fogalmak társítása egy képben. Köznyelvben: meleg színek; irodalomban: „Sűrű csönd kopog” (József Attila). Megszemélyesítés: tárgyi, természeti vagy elvont fogalmak élőként való bemutatása. Pl. perzsel a nap. Allegória: először Dante kapcsán. Elvont fogalmat társít egy érzéki képpel. Jelentése mindig értelmi, logikai, legtöbbször politikai vagy erkölcsi célzatú. Pl. Vajda János: Virrasztók, Dante: Isteni színjáték. Metonímia: névcsere, névátvétel, a két fogalom valóságosan érintkezik. Alapja lehet térbeli, időbeli, anyagbeli vagy ok-okozati összefüggésen alapuló. Mindig egytagú. Pl. Tisztelt Ház – térbeli. Szinekdoché: a metonímia egyik fajtája. A fogalmak érintkezése a rész-egész, vagy a nem-faj felcserélésé alapul. Köznyelvben: a falu a szájára vette. Szimbólum: ismertetőjel, benne kifejeződő kép önállóvá válik, vagyis már nem egyszerűen a tartalom érzékeltetésének az eszköze. Gondolati tartalom kifejezése képben. Távolság a kép és a kifejezendő gondolat között nagyon nagy, ezért nekünk kell megfejteni. Pl. kard - szabadság, lánc - rabság, vörös - szerelem, áldozat. Költői eszközök: hasonlat, körülírás, eufemizmus, festői erejű szavak használata, tájnyelvi kifejezések.

A stílus

A stílus fogalma
- a nyelv használatának jellegzetes módja
- a stílus szót először a görögök használták, latin jelentése a mai radírnak felelt meg
- mai jelentése a középkorban alakult ki
- a szöveg nyelvi elemei és a kifejezendő tartalom kapcsolata
- választás és elrendezés eredménye
- többlettartalommal gazdagítja a szöveget, hatást gyakorol a hallgatóra
- lehet gondolati, érzelmi vagy hangulati többlet

A stílushasználat célja
- szándékolt hatás gyakorlása a hallgatóra
- fontos a fogalmazás világossága, az érdeklődés fenntartása, a megfelelő hangnem

A stílust befolyásolja, hírértékét meghatározza
- beszélő egyénisége
- alkalmi szándék
- beszédhelyzet
- pillanatnyi lelkiállapot

Kapcsolódó fogalmak
Stíluselem
- a stílus hatásának forrása
- a közlést többlettartalommal ellátó nyelvi elem

Stílusérték
- egy nyelvi elem adott szövegben érvényesülő sajátos jelentéstöbblete
- állandósult: a szó jelentésének része, mindig érvényesül
- alkalmi: egyéni és alkalmi felhasználásból nyert jelentéstöbblet

Expresszivitás
- kifejező érték
- függ a másodlagos jelentés intenzitásától

Az expresszivitás növelése
- nagyítás, túlzás
- gúnyos vagy kedveskedő kicsinyítés
- ismétlések
- egyszerű ismétlés, szerkezetismétlés
- felsorolás, halmozás, fokozás
- zenei eszközök
- kifejező hangváltozások
- hosszabb szünet
- tempó megválasztása
- rokon értelmű kifejezések közül az erősebb érzelmi tartalmú szavak választása
- archaizmus, neologizmus, idegen szavak
- argó kifejezések, szleng, népiesség
- szakszavak, szakkifejezések
- szóképek, szólások
- rokon és ellentétes értelmű szavak

A stílusárnyalat fogalma
- a beszélő lelkiállapotának, a hallgatóhoz és a témához való viszonyának megnyilatkozása
- nyelvi megjelenése a hangnem – köznyelv semleges közlésmódjától való eltérés

Többféle megnevezés
- lelkiállapot szerint (pl. kedélyes, tréfás)
- beszédhelyzetre utalva (pl. ünnepélyes, utcai)
- beszélő és a hallgató viszonyára utalva (pl. bizalmas, távolságtartó)

Stílusárnyalatok rendszerezése
- pozitív viszony: választékos, emelkedett, ünnepélyes, fennkölt, patetikus
- negatív viszony: vulgáris, durva
- esztétikai minőségek keveredése: tréfás, komikus, humoros, ironikus, szatirikus, gúnyos

Különféle stílusárnyalatok
Eufemizmus
- a hallgatót tapintatból vagy más okból kímélő, a mondanivalót enyhítő eljárás

Semleges stílus
- a hétköznapokban használt stílus
- követi a kialakult szokásokat
- kis expresszivitású nyelvi elemek alkalmazása

Patetikus
- pátosz: szenvedély, lelkesedés – a romantika korában volt általánosan elterjedt
- ünnepélyes, fennkölt hangulatú szavak, kifejezések
- hétköznapiság kerülése
- szónoki stílusra jellemző stíluselemek

Gúny, irónia
- gúny: túlzás, nagyítás; néha sértő, durva szavak
- irónia a gúny burkoltabb, enyhébb formája
- jellemző az elítélendő jelenségek ellenkezőjének leírása

Humor
- kedéllyel, részvéttel kezeli a nevetés tárgyát
- gazdag nyelvi eszköztár; szorosan összefügg a komikummal
- mai irodalmi nyelv jellegzetes stílusárnyalata a tragikomikum

A szótárak stílusminősítései
- használati kör: nyelvváltozat, stílusréteg megjelölése (pl. tudományos, argó, stb.)
- érzelmi árnyalat: a stílusárnyalatnál szűkebb meghatározás, pl. durva, választékos

Jelentésre vonatkozó minősítések
- elsődleges jelentés: a szó fogalmi, szótári jelentése
- másodlagos jelentés: az adott helyzetben kialakuló többletjelentés

Kapcsolat a hangalak és a jelentés között
- motiválatlan: megszokáson alapuló viszony, pl. rövidítések, mozaikszavak
- motivált: közvetlenebb kapcsolat, növeli a stílusértéket, pl. hangutánzó szavak

A stílusrétegek
A stílus gondolataink, érzéseink nyelvi eszközökkel történő kifejezési módja. Minden ember másképp használja a nyelvi eszközöket, tehát más a stílusa. A társadalmi érintkezés különféle területein más a közlés jellege, a kifejezési mód. Meghatározott helyzetekben tipikusan alkalmazunk bizonyos nyelvi eszközöket. Ezek használatának köre a stílusréteg.

Stílusrétegek: társalgási, tudományos-szakmai, közéleti-hivatalos, szónoki, publicisztikai, szépirodalmi.

A nyelvújítás


Előzményei

- XVI-XVII. századbeli nyelvkönyvek (Szenczi Molnár Albert, Bod Péter, Sajnovics János)
- humanizmus – Bibliafordítások
- barokk – Pázmány Péter, Aranka György
- felvilágosodás
- Bessenyei György: A magyarság (1778), Jámbor szándék (1781)
- Kármán József Uránia című lapja, 1794-től „eredetiségprogram”

A nyelvújítás mozgalma (1811- 1822)
- 1811 – Kazinczy: Tövisek és virágok (epigrammák, aforizmák)
- kultúra központja K-en Széphalom: Kazinczy, neológusok
- É-Dunántúlon ortológusok
- jottisták és ipszilonisták háborúja (Révai és Verseghy)
- 1813 – Mondolat (ortológusok gúnyirata)
- 1815 – Felelet a Mondolatra (Kölcsey és Szemere közös műve)
- 1819 – Kazinczy tanulmánya, nyelvújítók győznek az ortológus-neológus csatában
- 1822 – Auróra almanach (Kisfaludy)

Eredménye
- 10000 szó keletkezett, lelőhelyük a Nyúsz (nyelvújítási szótár)

Módjai
- régi szavak feltámasztása
- népnyelvi szavak köznyelvivé válása
- szóösszerántás pl. csőr <> cikk, gyárt > gyár
- szóképzés
- szóösszetétel
- halva született szavak pl. ugrány (kenguru), zsiráf (foltos nyakorján), jellegzetes példa: nyakkendő (kravátli helyett nyaktekerészeti mellfekvenc)

A magyar nyelv eredete és rokonsága

Diakrónia: a nyelv időbeli változásának vizsgálata, kialakulás a XIX. században

Nyelvtörténeti korszakok:
Előmagyar kor (ie. 4. évezred – ie. 500)
- a magyar nyelv még nem különül el
Ősmagyar kor (ie. 500 – 896)
- nyelvünk önálló fejlődésének nyelvemléktelen korszaka
Ómagyar kor (896 – 1526)
- megjelennek írott szórványemlékek, pl. a tihanyi apátság alapítólevele, valamint Bíborbanszületett Konstantin A birodalom kormányzásáról c. művében néhány magyar szó
- néhány szövegemlék, leghíresebb a Halotti Beszéd és Könyörgés
Középmagyar kor (1526 – 1772)
- 1527-ben első magyar nyomtatvány: Sylvester János latin nyelvtanában levő értelmezések
- megjelenik az első teljes bibliafordítás – Károli Gáspár, Vizsoly, 1590
- magyar költészet gyökerei (Tinódi, Balassi)
- a kor Sajnovics János nyelvtörténeti munkájával zárul
Újmagyar kor (1772 – napjainkig)
- megjelenik a magyar nyelvtudomány, a nyelv tudatos ápolása
- Kazinczy vezetésével megindul a nyelvújítás mozgalma (ortológusok és neológusok)
- megjelenik az első helyesírási szabályzat és magyar—német szótár (Vörösmarty)
Előmagyar kor
Nyelvrokonság
- uráli alapnyelv (ie. IV.e.)  finnugor alapnyelv (ie. III. e. végéig) + köz-szamojéd alapnyelv
- finnugor alapnyelv  ugor alapnyelv + finn—permi alapnyelv (ie. II. e. közepéig)
- ugor alapnyelv  ősmagyar ( magyar) + ős-obiugor ( vogul, osztják)
- finn—permi alapnyelv  permi alapnyelv ( zürjén, votják) + finn—volgai alapnyelv
- finn—volgai alapnyelv  köz-finn (finn, vót, észt, lív) + volgai (mordvin, cseremisz) + lapp
A finnugor rokonságkutatás története
- Sajnovics János (1770) – magyar és lapp nyelv összehasonlítása
- Gyarmathy Sámuel (XIX. sz. eleje) – több finnugor nyelv elemzése
- Reguly Antal – külföldi tanulmányút, anyaggyűjtés
- Budenz József – az 1870 körüli „ugor-török háború” ugor pártjának élharcosa
A nyelvrokonság bizonyítékai
Rendszertani bizonyítékok
- agglutináló nyelvtípus
- igeragozás
- nyelvtani nemek hiánya
- hangrend és illeszkedés
- birtokos személyjel
- jelzőt nem egyeztetjük
- sajátos nyelvszemlélet
- páros testrészek
Szókincsbeli bizonyítékok
- jellegzetes szócsoportok
- létigék, alapcselekvések, életmód
- testrészek, rokonságok, természet

Hangalak és jelentés

Minden szónak van hangalakja és jelentése. A hangalak: értelmes hangsor. A
jelentés: a valóság egyes elemeire utal ( a jel használati értéke).

I. A hangalak és jelentés kapcsolata
-általában önkényes és szokásszerű, megállapodáson alapul;
- szükségszerű és okszerű, ha a hangalakból következtetni lehet a
jelentésre (hangutánzó és hangulatfestõ szavak) H - J
A HANGULATFESTÕ SZÓ hangalakja jellegzetes hangokat, zörejeket utánoz.
(libeg, pipogya, bólingat).
A HANGUTÁNZÓ SZAVAK cselekvéseket ábrázolnak vagy tulajdonságokat
jellemeznek hangzásukkal. (cincog, csobog, cirpel, füttyent)

II. A jelölõ és a jelentés viszonya alapján a szavak egyjelentésûek,
többjelentésûek, rokon értelmûek, egyalakúak, többalakúak, azonos
alakúak és hasonló alakúak lehetnek.
1. Az EGYJELENTÉSŰ SZÓ hangsora egyetlen jelentést idéz fel. (fém,
mûanyag, négy, piros, hétfõ stb.) H - J
2. A TÖBBJELENTÉSŰ SZÓ hangalakjához többféle jelentés fûzõdik, és e
jelentések között kapcsolat van. A többféle jelentés közül az egyik
az eredeti, az alapjelentés, a többi a késõbben kialakult második,
harmadik stb. jelentés: mellékjelentések. (levél, daru, toll,
zebra stb.)
3. Az AZONOS ALAKÚ SZAVAK (homonímiák) két vagy több jelentése között
nincs kapcsolat, a hangalak véletlenül azonos; legtöbbször a
szófajuk is eltérõ. (ég, õsz, tõke, vár, terem, nyúl stb.)
Az azonosalakúság nem zavarja a kommunikációt, a
beszédhelyzetben már nincs homonimitás; mind a szónak, mind a
toldalékoknak a mondatban csak egyetlen jelentése van.
A viccek, találós kérdések nyelvi humora sokszor fakad az azonos
hangalak mögött megbúvó kétféle jelentésbõl.
4. A ROKON ÉRTELMŰ SZAVAK (szinonimák) teljesen eltérõ hangalakokkal
azonos jelentést fejeznek ki. A jelentésbeli azonosságot mutató
rokon értelmû szavak sem cserélhetõk fel bármikor, használatuk
stílusértéke, ill. érvényességi köre eltérõ is lehet.
5. TÖBB ALAKÚ a nyelvi jel, ha egy jelentést alakváltozatokkal
fejezünk ki. Lehetnek:
tõszavak: csepp csöpp; lány leány; foltoz foldoz;
toldalékos formák: kérd kérjed; fogózkodik fogódzkodik; oly
olyan stb.
6. A HASONLÓ ALAKÚ szavaknak csak a hangzása hasonló, a hangalakjuk
és a jelentésük eltérõ, semmiféle kapcsolat nincs közöttük, nem
szabad összekeverni õket:
egyelõre (most és még egy kis ideig) egyenlõre (egyenlõ
alakúra) fáradság (fáradozás) fáradtság (fáradt állapot)
A jelölõ és a jelentés viszonya alapján a toldalékok is lehetnek:
1. Egyjelentésûek: -é birtokjel: lányoké, -hat, -het igeképzõ:
olvashat;
2. Többjelentésûek: az -s képzõnek sok jelentésárnyalata van: Julis
(becézõ), nádas (gyûjtõnevet hoz létre), órás (foglalkozásnevet
hoz létre);
3. Rokon értelmûek: a cselekvés eredményét (jelenti( három képzõnk
is: -at, -et (épület), -mány, -mény (költemény), -vány, -vény
(kiáltvány);
4. Egyalakúak: -ig (házig, ötig, keddig), -i (pécsi);
5. Több alakúak: -ban, -ben (házban, ötben), -hoz, -hez, -höz
(házhoz, kézhez, könyvhöz);
6. Azonos alakúak: -at, -et: hallat, festet (mûveltetõ igeképzõ)
látszat, erezet (fõnév-képzõ), -t: ajtót, embert (tárgyrag)
beszélt, aludt (múlt idõ jele).

Helyesírási alapelvek, írásjelek

Helyesírásunk alapelvei: azok az eljárások, amelyek szerint szavainkat, szóalakjainkat leírjuk
Kiejtés szerinti (fonetikus) írásmód
- szótöveket, önálló szavakat és toldalékokat rendszerint a művelt köznyelvi kiejtés szerint írjuk
- nyelvjárási, régies, hibás formákat írásban nem rögzítjük
- gondot okozhatnak a tájnyelvi változatok
- a Dunántúlon a hosszú í, ú, ű hangot röviden ejtik
- a Tiszántúlon a rövid magánhangzókat megnyújtják
- nyelvtörténeti oka van bizonyos alakváltozatok meglétének
- ezek mindegyike használatos és elfogadott:
- fel – föl, hova – hová, gyerek – gyermek, lány – leány, vakarózik – vakaródzik
- a betűszók –a, –e végződése a toldalékok előtt –á, –é hangra változik a kiejtésben
- ezt az íráskép nem tükrözi: ELTE – ELTE-nek, USA – az USA-ban
Szóelemző (etimologikus) írásmód
- a nyelvújítás korában Révai Miklós teremtette meg az elméleti alapjait
- kiegészíti a kiejtés szerinti helyesírást
- nem vesszük figyelembe a beszéd alkalmi hangváltozásait
- az egyes szóelemeket úgy írjuk le, ahogy egyenként, külön-külön hangzanak
- ha az eredeti szóelemek már elhomályosultak, a kiejtés szerinti elv váltja fel
- beszéd legkisebb egysége
- rendszerint nem önmagában áll, hanem a szövegnek láncszemnyi részeként
- a közlésfolyamatban minden mondatban kifejeződik
- a beszélőnek a valósághoz való viszonya és
- szándéka, hogy beszédével a hallgatóra valamilyen hatást tegyen
A mondat jelentésének rétegzettsége
- első réteg
- mondatot alkotó nyelvi jelek összességét mindig árnyalja másodlagos jelentés
- e kettő együtt a mondat tartalma
- második réteg
- szándék, amelyet a beszélő a mondat megalkotásával meg akar valósítani
- tájékoztat, felhív, kér, feltételez
- harmadik réteg
- szándékolt hatás, amelyet a mondat a hallgatóra gyakorol
A mondat szerkesztettsége
- tagolt
- szerkezetileg teljes
- alanyi-állítmányi rész szervesen megjelenik
- pl. Minden nap ünnep a számára.
- szerkezetileg hiányos
- fő mondatrészek egyike, vagy mindkettő hiányzik
- logikailag kiegészíthető a beszédhelyzetből, szövegösszefüggésből
- pl. János kétszersülttel a zsebében.
- tagolatlan
- alanyi-állítmányi rész nincs kifejezve és nem egészíthető ki logikailag
- pl. Ez az! Ó, igen! Még!
Írásjelek:
- segítségükkel a mondanivalónkat világosan tudjuk tagolni.
- Az írásjelek a mondat és szövegfonetikai eszközökkel kifejezett értelmi és érzelmi árnyalatok egy részét is érzékeltetik ( pont, felkiáltójel , kérdőjel , vessző )
- Pontosvessző:
A vesszőnél határozottabb elkülönítésre szolgál.
a.,felsorolás az összetartozó nagyobb egységek után
b.,többszörösen összetett mondatok szorosabban összetartozó részeinél kötőszó
nélküli kapcsolás, 2. Tagmondat tartalma erősen eltér az 1. Től
- Kettőspont:
Figyelemfelkeltés, érzelmi, gondolati előkészítés a következő szakaszra
a., bevezethet idézetet
b., felsorolásnál
c., összetett mondatoknál az erősebb tagolásnál
d., sűrítés, feszültségfokozás
- Gondolatjel:
Közbevetések, logikai v. hangulati változások
a., párbeszédben a beszélők megszólalásának kezdete
b., új gondolatsor, meglepő fordulat
c., gondolatjelpárként beékelést jelez és emel ki
- Zárójel:
Közbevetett v. kevésbé fontos szövegrész
a., a közlést pontosabbá tevő magyarázó jelleg
b., összetett szerepe a hangulati és logikai fordulat elkülönítése
- Idézőjel:
A kiemelés egyik módja, a szöveg egy részének sajátos szempontú elkülönítését szolgálja.
a., ha más szavait idézzük
b., a szöveg egy részét egy sajátos érzelmi színezettel látjuk el és ezzel
megváltoztatjuk alkalmilag a szó eredeti jelentését.
1. idéző mondat: "idézet"
2. "idézet" - idéző mondat
3. "idézet - idéző mondat - idézet"
Egyéb látható nyelvi eszközök:
- a gondolatsor félbeszakítását jelző három pont, amelynek az élőszóban hosszabb szünet felel meg.
- Dőlt , ritkított vagy vastag betűs írás, melyek értelmi és érzelmi többletet adnak a szövegnek.
- Bekezdés: új gondolatsor kezdete

Az összetett mondat

A mondat a beszéd legkisebb értelmes része, amely értelmes gondolatot fejez ki. Csoportosíthatjuk:
1. Modalitás
2. Logikai minőség
3. Szerkezet szerint:
a) egyszerű
b) összetett: mellérendelő, alárendelő

Alárendelő
- tagmondatok nem egyenrangúak, különböző szinten vannak
- főmondat valamelyik mondatrészét fejti ki az alárendelt
- főmondatban utalószó, a mellékmondatban kötőszó lehet
- kötőszó lehet: hogy, mert, ha, mint, illetve vonatkozó névmás
- fajtái: alanyi, állítmányi, tárgyi, határozói, jelzői

Mellérendelő
- tagmondatok egyenrangúak, egy szinten vannak, csak tartalmi kapcsolatban állnak
- kapcsolatos (–): a második tagmondat továbbfűzi, újabb tartalommal egészíti ki az elsőt
- választó (~): a tagmondatok különféle lehetőségeket tartalmaznak
- ellentétes (↔): két mondat szembeállítása vagy egymást kizáró tartalma
- lehet megszorító ellentétes viszony vagy megengedő viszony is
- következtető (→): következtetés, okozat, következmény megfogalmazása OK  OKOZAT
- magyarázó (←): ok, indok, előzmény megvilágítása OKOZAT  OK
A tagmondatok sorrendje:
Főmondatmellékmondat
Mellékmondatfőmondat
Főmondatmellékmondatfőmondat
Mellékmondatfőmondatmellékmondat

Az egyszerű mondat

Kapcsolatok a mondat szavai között
- a szavak kapcsolatban vannak egymással: ragok, jelek, szórendi kötöttség révén

A mondat szintjei
- alany–állítmány (predikatív szerkezet)
- a közvetlenül hozzá tartozó bővítmények
- alsóbb szintek: csak egy-egy mondatrészt bővítnek

A mondat szinteződése és a szórend
- az első és második szinten álló mondatrészek a jelző kivételével szabad szórendűek
- az alsóbb szinteken kötöttebb a szórend
- csak az általuk bővített mondatrésszel együtt mozdulhatnak el

A szintagmák fajtái
- szintagma: egymással nyelvtanilag meghatározott viszonyba lépő szavak kapcsolata
- háromféle viszony:
- hozzárendelő (alany–állítmány)
- mindegyik feltételezi a másikat, kettő együtt a mondat szerkezeti magja
- alárendelő (tárgyas, határozós, jelzős)
- van alaptag, ezt bővíti, árnyalja a meghatározó tag
- az alaptag egy szinttel feljebb van, a meghatározó tagról nevezzük el
- mellérendelő (halmozott mondatrészek)
- semleges viszony (közös alaptaghoz tartozó különböző bővítmények)
- álszintagma: névelős, névutós, igekötős, létigés kapcsolat
- alakilag közelebb áll a szintagmához
- nyelvtani szerepe szerint a toldalékos szavakhoz vannak közelebb: ház mellett – háznál
- állandósult szókapcsolatok:
- már szó értékű nyelvi elemek
- pl. részt vesz, perbe fog

Aktuális tagolás
- mondatok egyes részeinek a közlésfolyamatban betöltött szerepe szerinti bontása
- réma: egy új közléselemmel viszi előre a közlésfolyamatot
- téma: ismert elem, az összefüggés biztosításához szükséges
- pl. névmás, személyrag, stb.
A mondat a beszéd legkisebb egysége, mely értelmes gondolatot fejez ki. Csoportosíthatjuk:

Modalitás szerint:
• kijelentő Pl.: Pista utazik.
• kérdő
a) eldöntendő Pl.: Fázol? (Nem)
b) kiegészítendő Pl.: Hol laksz?
• felkiáltó (érzéseket közöl) Pl.: Jaj!
• felszólító (kérés, parancs) Pl.: Csönd!
• óhajtó (vágy, óhaj megfogalmazása) Pl.: Fagyit ennék!

Logikai minősége szerint:
• állító (helyeslés) Pl.: Veled megyek.
• tagadó Pl.: Nem megyek veled.
• tiltó (felszólító tagadó mondat) Pl.: Nem mész el!

Szerkezet szerint:

• egyszerű (alanyi és állítmányi részből áll)
• hiányos (alany vagy állítmány közül az egyik hiányzik)
• teljes mondat
1. tagolt: tőmondat (csak alany és állítmány), bővített mondat
2. tagolatlan (szintagmára nem bontható): érzést kifejező vagy felhívó szerepén kívül közlést nem tartalmaz. Pl.: Hurrá!
• összetett (két vagy több tagmondatból áll)

Elválasztás

Elég gyakori, hogy helyszűke miatt (vagy más okokból) a szónak vagy szóalaknak egy részét a sor végéről át kell vinni a kö¬vetkező sorba. Az írásnak ez a megszakítása az elválasztás. Az elválasztásnak - alapformákban és toldalékos alakokban egyarást - a szótagolás az alapja. Csak összetett szavak elválasz¬tásakor veendő figyelembe az alkotóelemek (az összetételi tagok) határa.

A szótagolás szerinti elválasztás
Az egyszerű közszavak és tulajdonnevek alapformáját és toldalékos (képzős, ragos, jeles) alakját a szótagolás szerint választ¬juk el. A szótagolás szerinti elválasztás fő szempontjai a következők. ¬Minden szó annyi szótagú, ahány magánhangzó van benne: bál; font, György, Pest; asz-tal, hri-zig, ka-to-na, ma-gá-nyos, Csil-la, De-zsó, Be-rety-tyó, Ke-re-csend; stb. - A magánhangzó önmagában is alkothat szótagot: di-ó-nyi, fi-a-i-é, É-va, Le-ó stb. A szótag mindig vagy magánhangzóval kezdődik; vagy az elsőt kivéve) egyetlen rövid mássalhangzóval: le-ány; vá-szon, bugy-gyos, asz-tal, lajst-rom, pró-ba; stb. - A több szótagú szavakat és szóalakokat bármelyik szótag határári rneg lehet szakítani: ren¬dületlenül, rendű-letlenül, rendületíe-nül; fia-tal, fi-atal; stb.

Azokat a szavakat, amelyek csak egyetlen magánhangzót tartalmaznak, nem választjuk el: föld, hajt, nyolc, part, strand, sztrájk; Bánk, Sásd, Zsolt; Brahms, Schmidt, York; stb. - Ez a szabály olyankor is érvényes, ha az eredeti helyesírással átvett, de ejtésükben egy szótagú idegen közszavak és tulajdonnevek vagy a régies magyar csa¬ládnevek írásformájuk alapján megszakíthatók volnának: air, blues, street, team; Chartres; Hume, Maugham, Nimes; Gaál, Soós, Georch; stb.

A több szótagú, illetőleg több kiejtett magánhangzót tartal¬mazó szavak és szóalakok elválasztásának szabályai a következők:
a) Az egymagukban szótagot alkotó magánhangzók tetszés sze¬rint hagyhatók az előző sorban, vagy vihetők át a következőbe: dia¬dal vagy di-adal, ideá-lis vagy ide-ális; Leo-nóra vagy Le-onóra; stb. A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: árui-nak vagy áru¬inak, könyvei-tek vagy könyve-itek, Annáé-ké vagy Anná-éké, tolnai-ak vagy tolna-iak stb. Az egyetlen magánhangzóból álló szókezdő és szóvégi szótagot - bár önállóságát nyelvi tekintetben el kell ismerni - esztétikai okokból nem szokás egymagában a sor végén hagyni, illetőleg a következő sorba átvinni; tehát az „a-lap", „e-móció", „Á-ron", ill. a „haza-i", „émóci-ó", „Le-a" stb. a nyomtatásban nem ajánlott elválasztási formák. Az au, eu betűkapcsolat, mivel tagjai a szótagoláskor szét¬válhatnak, szükség esetén elválasztható: kala-uz, fe-udális stb.

b) Azokat a magánhangzókat,amelyek szótagot kezdenek, átvisszük a következő sorba: fi-ók, vi-asz, kalci-um, moza-ik; Mari-etta; Tri-¬eszt; stb. - A két magánhangzót jelölő azonos betűket is szétválaszt¬hatjuk: ko-ordinál, váku-um stb: - A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: ablaká-ig, háza-ik pesti-es, Vajdá-ék; stb.

c) A két magánhangzó között levő egyetlen mássalhangzót ¬akár egy-, akár többjegyű a betűje - a következő sorba visszük át: be-¬tű, ko-sár; ba-tyu; ka-sza, ró-zsa; Gyu-la, stb. - A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: apá-mé, ki-sebb, maga-san, pa¬don, né-gyet, freu-dizmus; tiha-nyi; stb.

d) A két magánhangzó között levő kétféle mássalhangzót jelölő nem kettőzött betűk közül - akár egy-, akár többjegyűek - az elsőt az előbbi sorban hagyjuk, a másodikat pedig átvisszük a következő¬be: am-per, ás-vány, fosz fát, mor-zsa; tarisz-nya, tal-palatnyi; Bar-tók,, Bony-hőd, Er-zsi; stb. - A toldalékos alakok elválasztásakor is igy kell eljárni: bron-zot, ker-tig; pén-zért; töl-gyes; Ecse-ren, recs-ki; stb. - Így járunk el akkor is, ha a két mássalhangzó közül az elsőt kettőzött bétú jelöli: hall-gat, több-let, bízott-ság, meggy-ből; Kiss-nek, stb.

e) Ha a két magánhangzó közötti mássalhangzót kettőzött betű jelöli; ennek egyik jegyét az előző sorban hagyjuk, másik jegyét pedig átvisszük: ber-reg, kom-muruílis, milliméter, ton-na; al-lons, Car-rara, Maupas-lant; stb. - A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: ember-rel; hal-lak, hit-tem, job-ban, tet-tel, víz-zé, Szél-lért, Tallin-nig; stb. De: Széll-lel, Tallinn-nak stb.

f) Ha a két magánhangzó közötti hosszú mássalhangzót egysze¬rűsítetten kettőzött többjegyű betű jelöli, ennek elválasztásakor mind a sor végén, mind a következő sor elején ki kell írni a teljes rövid megfelelőjét: meny-nyi; ösz-sze, pogy-gyász; szity-tya; Boty-tyán; Hosz¬szú, lly-lyés; stb. - A toldalékos alakokat is így kell elválasztani: ágy-¬gyal, ész-szerű, galy-lyak, húsz-szor, köny-nyes, megy-gyel; Arany-nyal, Kodály-lyal, Nagy-gyal; stb.

g) Ha két magánhangzó között kettőnél több mássalhangzót jelö¬lő betű van, csak az utolsó kerül a következő sorba: cent-rum, ost-rom, femp-lom, tink-túra, lajst-rom; Dosztojevsz-kij, lng-rid, Veszp-rém, stb. A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: ba¬tiszt-ból; kilenc-kor; Hamburg-ban, stb. Ha a toldalékos ala¬kokban a két magánhangzó között álló mássalhangzók közül az utol¬sót kettőzött betű jelöli, akkor úgy választjuk el a szót, hogy a kettő¬zött betű egyik tagját meghagyjuk a sor végén, ,a másikat átvisszük az új sorba: bors-sal, vonz-za, karszt-tá, kulcs-csal, tömb-ben; Ford-dal, Gellért-től, Szabolcs-csal; stb. Ugyanígy: játsz-szál, i metsz-szük stb.

A szótagolás szerinti elválasztás szabályai érvényesek természetesen a szóalakokhoz járuló újabb és újabb toldalé¬kokra is: adós-ság, adóssá-gok, adósságö-kat; há-zunk, házun-kat; stb. A dz és a dzs többjegyű betű, azaz nem hangkapcsolatot je¬löl hanem egy-egy önálló mássalhangzót; ezért elválasztáskor ugyanúgy kezeljük őket, mint más többjegyű betűinket. A dz-t és a dzs-t tartalmazó szavak ennek megfelelően a leírt szóalak alapul vételével, az elválasztás általános szabályai szerint szakítandók meg: bo¬-dza, gyűrű-dzik, kamika-dzék, mene-dzser, tá-dzsik; brin-dza; halan-dzsázik, lűn-dzsás, edz-het, ódz-kodik, Kiliman-dzsáró; edz-dze, lopódz¬dzanak, stb.

A ch kétjegyű ugyan, de egyetlen hangot jelöl, az x pedig két hang (k + sz) jele, de egyetlen jegyű; s így mindkettő egy betűnek számít az elválasztáskor. Ezért úgy tekintjük őket, mint a rövid mássalhangzókat jelölő magyar betűket: ar-chívum, ma-chináció, or-chidea, pszi-chológia, Ri-chárd, Mün-chen; he-xameter, ma-xmum, pra-xis; Ale¬xandra, Me-xikó; stb. Ha a ch és az x végű idegen szavak toldalékos formáit a szó és a toldalék érintkezése táján kell elválasztanunk; a ch-t és az x-et a következő sorba visszük át akkor, ha utánuk magánhang¬zó következik: almana-chot, ce-chem, pe-ches, bóra-xós, fi-xet, refle-xek, tele-xezünk; stb. - A -val; -vel és a -vá, -vé ragos alakulatok elválasztása: pech-hel, bórax-szá; Bach-hal, Beatrix-szal; stb.

A családneveinkben előforduló többjegyű régies magyar betűk az elválasztásban angértéküknek megfelelően kezelendők: Beö-thy [e.: bő-ti], Ben-czúr [e:: ben-cúr], Fara-ghó (e.: fara-gó], Szé-chy [e.: szé-csí], stb..- A mássalhangzót jelölő kettőzött betűk közül az egyi¬ket az előző sorban hagyjuk, a másikat pedig átvisszük a következő sorba: Bes-senyei, Kos-suth stb. A toldalékos alakok elválasztásakor a régies magyar betűk egységét természetesen szintén megőrizzük; kivéve a kettőzött betűkét: Balo-ghék, Babi-tsé, Cze-tzet, kossu-thi, móri-czos; stb., illetőleg: Szél-fért, Pap-pot, Kis-sék stb, Kivételes elválasztású név: Bat-thyá-ny.

A latin betűs írású nyelvekből átvett, idegen írásmód szerint írt közszavakat és tulajdonneveket is a magyar szokásnak megfelelően, azaz a magyar kiejtésükön alapuló szótagolás szerint választjuk el. A fontosabb szempontok a következők.
a) Az egy szótagba kerülő, egy magánhangzót jelölő betűcsoportokat nem választjuk el: cou-ehette, cou-lomb; Baude-laire, Coo-per, Mah- ler, Mon-taigne; stb.

b) Az egy mássalhangzót jelölő betűcsoportokat (a többjegyű magyar betűkhöz hasonlóan) nem választjuk szét: com-pa gnie, ery-the-rna; Bo-lo gna, Chur-chili, Fi-scher, Gi gli, Gior-gio, Ljub-Ija-na, Wa-shing-ton; stb.

c) A különböző hangokat jelölő olyan betűcsoportok, amelyek az idegen nyelvekben elválasztáskor többnyire együtt tartandók, de nem egy hangot jelölnek, magyar szövegben szótagolási szabályainknak megfelelően szétválhatnak: cas-co, esp-la-nade, ma-est-ro; Chris- tie, Fab-ri-zio, Gas-cogne, Ped-ro; stb. Ha magyar szövegbe idegen (pl. latin, angol, francia stb.) nyelvű többszavas kifejezés, mondat, bekezdés stb. van betoldva, elválasztáskor az illető, nyelv elválasztási szabályait kell követni.

Az olyan idegen közszavakat és tulajdonneveket, amelyek a - forrásnyelvben két (vagy több), a magyarban nem önálló létű elemből keletkeztek, nem tekintjük összetételeknek, ezért a magyar szótagolás szabályai szerint választjuk el őket: abszt-rakt, as-piráns, demok-rata, disak-rét, fi-lantróp; inf-láció, inst-ruktor, kataszt-rófa, komp-resszor, kon- tét, obst-rukció, parag-rafics, Miche-langelo, Shakes-peare; stb.

Bár az ilyen alakulatoknak eredetileg összetett voltát a mai átla¬gos magyar nyelvérzék általában nem tartja számon, az ismertebb elő- és utótagok figyelembevételével történő elválasztás, kivált szak¬tudományi munkákban, szintén elfogadható: fotog-ráffa vagy foto¬gráfia, mikrosz-kóp vagy mikro-szkóp, termosz-tát vagy termo-sztát stb. Mivel a szavakat a sor végén természetesen máshol is meg lehet szakítani, nemcsak a problémát okozó helyen, két¬ség esetén tanácsos ezzel a lehetőséggel élni: Mi-chelangelo vagy Michelan-gelo stb.

A sor végére kerülő mozaikszók elválasztásának a követke¬zők a lehetőségei:
a) Az olyan betűszó, amelyben csak mássalhangzó vagy legfel¬jebb egy magánhangzó van, nem választható el: BYSC, MLSZ, SZTK; MTESZ, NOB, ORFK; stb. - A két vagy több magánhangzót tartal¬mazó betűszók szükség esetén szótagolás szerint szakíthatók meg: NA-T0, OR-FI stb. - Elválasztás esetén a toldalékos betűszóknak a kötőjellel kapcsolt toldalékát kell á következő sorba átvinni akkor is, ha a kötőjel nem szótaghatáron áll, de a toldalék tartalmaz magán¬hangzót: ELTE-re, USA-beli, ENSZ-ért stb.

b) A szóösszevonásokat, ha elválasztásukra kényszerülünk, mind alap-, mind toldalékos alakjukban a szótagolás alapján szakítjuk meg: Ag-ro-co-op, Int-ransz-mas, Ke-ra-vill, Ofo-tért, Röl-tex; Kö-zér¬ig, Ma-va-dé; stb.

Az összetett szavaknak elemeik szerinti elválasztása
Az összetett közszavak és tulajdonnevek elválasztásában csak az összetételt alkotó tagok határán lehet különbség az egyszerű szavakéhoz képest. A mai átlagos magyar nyelvérzék számára felis¬merhető összetételeket ugyanis az alkotó tagok szerint választjuk el akkor is, ha az összetevők határa nem esik egybe a szótaghatárral.

Az összetett szavakat alkotó tagok (alap- és toldalékos alakjukban egyaránt) a szótagolás szerint választandók el, ha az összetett szót vagy szóalakot nem az összetételi határon szakítjuk meg.

Az azonos alakú szavak között több olyan van, amelynek elválasztása kétféle, mert az azonos alakú szópór egyik tagja toldalékos alak, a másik összetett szó: me-gint (= újra), de: meg-int (= figyelmeztet); gépe-lem (ige), de: gép-elem (fn.); stb.

A két egytagú szóból álló összetett közszavakat és tulajdonneveket úgy választjuk el; hogy az egyik szó az első, a másik szó pedig a következő sorba jusson: csak-is, épp-úgy, hol-ott, hón-alj, ing-ujj, kül-ügy, még-is, mind-égy, rend-őr; vagy-is, vas-út; Pál ffy; stb. Ugyanígy járunk el természetesen az igekötős igék elválasztásában is: fel-ad, meg-öl, szét-üt stb.

A kettőnél több szótagból álló összetett közszavakat és tulajdonneveket leginkább az összetétel tagjainak határán szokás elválasztani: csal-étek, dél-után, egy-előre, egyszer-egy, elektron-optika, kar-öltve, kis-asszony, külön-élés, leg-alább, leg-erősebb, szak-avatott, tölgy-erdő, ugyan-is, vírus-interferencia, viszont-éladó, zápor-eső; Déssew-ffy, Kis-oroszi, Magyar-atád, Nyír-egyháza vagy Nyíregy-háza; Zala-egérszeg vagy Zalaeger-szeg; stb.

Ez a szabály azonban nem azt jelenti, hogy összetett szót csak szóhatáron szabad megszakítani. Helyes elválasztások ezek is: elekt-ronoptika vagy elektronop-fika; Za-laegerszeg; stb.

Ha az összetett szó egészéhez járul képző, az így keletkezett származékot az alapszó tagjai szerint választjuk el: rend-őri, vas-utas, víg-operai; fel-adat, meg-állás; nagy-atádi; stb.

Nem szabálytalanok természetesen az ilyen megoldások sem: rendő-ri, vasu-tas; vígope-rai; fela-dal, megál-lás; nagya-tá-di; stb.

Sok olyan idegen szavunk van, amelynek egyik eleme (legtöbbször az utótagja) a magyarban is önálló szó, a másik eleme (légtöbbször az előtagja) viszont csak néhány esetben külön szó értékű. Ha a sorvégi elválasztás ezeknek találkozási helyén válik szükségessé, az alakulat összetett voltára általábán tekintettel vagyunk, és a szót vagy szóalakot itt szakítjuk meg: centi-gramm, kilo-gramm, anti-proton, fnter-akció, infra-struktúra, melo-dráma, mikro-klíma, proto-plazma, transz-urán; stb. - Hasonlóképpen: Jugo-szlávia stb.

Ha az ilyen alakulatok összetettsége a mai átlagos magyar nyelvérzék számára kevésbé nyilvánvaló, a szótagolás szerinti elválasztás is helyes: de-presszió vagy dep-resszió, dez-informál vagy de-zinformál, im-produktív vagy imp-roduktív, in-tranzitív vagy int-ranzitív, pata-frázis vagy paraf-rázis, tranz-akció vagy tran-zakció; Ant-arktisz vagy An-tarktisz; stb.

Mivel a szavakat sor végén máshol is meg lehet szakítani, nemcsak a problémát okozó helyen, kétség esetén tanácsos ezzel a lehetőséggel élni: in-terakció vagy interakció, preklasz¬szikus, Antark-fisz stb.
Ha a kötőjellel írt szóösszetételt vagy tulajdonnevet a szóha¬táron szakítjuk meg, a kötőjelet csak a sor végén tesszük ki. Ennek a sor elején való megismétlése csak szakmunkákban szokás, kivétele¬sen; a kötőjeles alapformára való figyelmeztetés végett.

Igeragozási módszerek

Igenemek
- 6 alaptípus:
- cselekvő tárgyatlan, pl. Mindenki táncol.
- cselekvő tárgyas, pl. Veri az ördög a feleségét.
- történést kifejező tárgyatlan, pl. Az ablak kiesett a keretből.
- visszaható, pl. A vádlott védekezik.
- műveltető, pl. Karosszérialakatossal hozatjuk helyre a hibát.
- szenvedő, pl. Riporter kerestetik.
- az állítmány igeneme meghatározza a kötelező bővítményeket
- gyakran a mondat szerkezetét is

Igeragozási rendszerünk
Kijelentő mód

Jelen idő Múlt idő Jövő idő

alanyi tárgyas alanyi tárgyas alanyi tárgyas

E/1. várok várom vártam vártam várni fogok fogom
E/2. vársz várod vártál vártad fogsz fogod
E/3. vár várja várt várta fog fogja
T/1. várunk várjuk vártunk vártunk fogunk fogjuk
T/2. vártok várjátok vártatok vártátok fogtok fogjátok
T/3. várnak várják vártak várták fognak fogják

Feltételes mód

Jelen idő Múlt idő Jövő idő

alanyi tárgyas alanyi tárgyas -

E/1. várnék várnám vártam volna vártam volna -
E/2. várnál várnád vártad volna vártad volna -
E/3. várna várná várt volna várta volna -
T/1. várnánk várnánk vártunk volna vártuk volna -
T/2. várnátok várnátok vártatok volna vártátok volna -
T/3. várnának várnák vártak volna várták volna -

Felszólító mód

Jelen idő Múlt idő Jövő idő

alanyi tárgyas - -

E/1. várjak várjam - -
E/2. várjál várjad - -
E/3. várjon várja - -
T/1. várjunk várjuk - -
T/2. várjatok várjátok - -
T/3. várjanak várják - -

A mozaikszavak

Kétféleképpen keletkeznek: betűszó, szóösszevonás. Gyakran elhomályosul a jelentésük.
A betűszókat, vagyis azokat a mozaikszókat, amelyek nyelvünkben, esetleg már az átadó idegen nyelvben valamely több¬szavas név elemeinek kezdőbetűiből alakultak ki, kétféleképpen írjuk.

a) A tulajdonnévi (főként többelemű intézményneveket helyet¬tesítő) magyar és idegen betűszóknak minden betűjét (a többjegyűeknek minden jegyét) nagybetűvel írjuk, mivel legtöbbször nagybetűvel kezdett szavakat képviselnek: BKV (= Budapesti Közlekedési Vállalat), KSH (= Központi Statisztikai Hivatal), ELTE (= Eötvös Loránd Tudományegyetem), TESZ (= Társadalmi Egyesülések Szövetsége), UNESCO (= United Natons Educational; Scientific and Cultu¬ral Organization) stb.

b) A közszói betűszók csupa kisbetűből állnak, mivel kis kezdőbetűs szavakat helyettesítenek: gmk (= gazdasági munkaközösség), tbc (= tuberkulózis), tsz (= termelőszövetkezet), tv (= televízió) stb.
A szaktudományok körében a többelemű közszói alakulatokat is csupa nagybetűkkel írt: betűszókkal szokás helyet¬tesíteni: CB (= Citizen barid), DNS (= dezoxiribonukleinsav), EKG (= elektrokardiogram), NE (= nemzetközi egység),: PVC [= poli(vinil-klorid)]; URH (= últrarövidhullám) stb.

Nem helytelenek az ilyen köznyelvi, nagybetűkkel írt betűszók sem: TKIVÍ (= tájak, kórok, múzeumok), TDK (= tudományos diákkör) stb. A közszói betűszót alkotó betűk nevét néhány esetben már teljesen kiírjuk: pévécé, tébécé, téesz, tévé stb.

A szóösszevonásokat, vagyis azokat a mozaikszókat, amelyek rövid (vagy rövidített) szavakból, kisebb-nagyobb szórészletek¬ből, esetleg részben kezdőbetűkből alakultak, kétféleképpen írjuk.

a) A tulajdonnévi (főként többelemű intézményneveket helyette¬sítő) magyar és idegen szóösszevonásoknak az első betűjét általában nagy-, a többi betűjét kisbetűvel írjuk, tehát úgy, ahogyan a tulajdonneveket: Helir (= Hírlap-előfizetési Iroda), Kermi (= Kereskedelmi Mi- nőségellenőrző Intézet), Mavad (= Magyar Vadgazdálkodási és Kereskedelmi Részvénytársaság), Ofotért (= Optikai, Finommechanikai és Fotocikkeket Értékesítő Vállalat), Alitalia (= ala italiana) stb. Reklámcélokból stb. a nagybetűs írásmód is szokásos MAVAD, ALITALIA stb.

b) A közszói szóösszevonásokat (és az idegenből átvett ilyen alakulatokat) csupa kisbetűvel írjuk, tehát úgy, ahogyan a közszavakat: belker (= belkereskedelem), gyes (= gyermekgondozási segély), kisker (= kiskereskedelem), radar (= radio detection and ranging), telex (= teletype exchange), trafó (= transzformátor) stb. A tulajdonnévi szóösszevonásból köznevesült közért (= élelmiszerüzlet) szót kisbetűvel kezdjük.

A mozaikszóknak sem az alkotóelemei közé, sem a végére nem teszünk pontot: MTI (= Magyar Távirati Iroda), ENSZ (= Egy- sült Nemzetek Szervezete), NATO (= North Atlantic Treaty Organization), LSD (= lizergsav-dietil-amid), tbc (= tuberkulózis), Magyosz (= Magyar Gyógyszérgyártók és -nagykereskedők Országos Szövet- sége) stb.

A mozaikszókhoz a toldalékokat olyan formában fűzzük, amilyet kiejtett hangalakjuk kíván; tehát ennek alapján vesszük tekintetbe az illeszkedés és a hasonulás törvényeit, továbbá kiírjuk az esetleges előhangzót.

a) A betűszókhoz a toldalékokat kötőjellel kapcsoljuk: a BKV-nál, a MÁV-ot, az ENSZ-szel; a tsz-szel, tbc-s; tv-zik (v. tévézik), DNS-sel; stb. A csupa nagybetűvel írt betűszók alapalakjukat melléknévképzős formájukban is megtartják: ENSZ-beli, MAF'C-os, TDK-s stb. A csupa nagybetűvel írt tulajdonnévi betűszók végén toldalékoláskor írásban nem nyújtjuk az a, e, o-t: az MTA-nak, az ELTE-n, az ETO-hoz stb.

b) A szóösszevonásokhoz a toldalékot kötőjel nélkül kapcsoljuk: a Röltexszel, az Alitaliánál; gyesen (van), (a) trafója, Telexszel, telexezünk stb. De értelemszerűen: a Keravill-lal, az Elzett-tóT stb. Hasonlóképpen a betűk nevével kiírt közszói betűszókhoz: tébécés, tévézik stb. Ha a tulajdonnévi szóösszevonásokhoz melléknévképzőt kap¬csolunk, a létrejött szót kisbetűvel kezdjük: mavados, helirbeli stb. A kisbetűs testű szóösszevonásokban megnyújtjuk a toldalékok előtt az a, e, o-t: stukák, a Hungexpónál stb.

A mozaikszókhoz az összetételi utótagokat a következőkép¬pen kapcsoljuk:

a) A betűszókhoz és a tulajdonnévi szóösszevonásokhoz kötőjel¬lel fűzzük az utótagokat: MTI-hír; OTP-kölcsön, UEFA-torna; tv-közvetítés; URH-adss, TIK dolgozat; Ofotért-üzlet, Alitalia-iroda; stb.
b) A közszói szóösszevonásokkal az összetételi utótagokat egy¬beírjuk: telexgép, trafótekercselés stb. Hasonlóképpen: tébécészakorvos, téesztag, tévéközvetítés stb.

A sor végére kerülő mozaikszók elválasztásának a követke¬zők a lehetőségei:

a) Az olyan betűszó, amelyben csak mássalhangzó vagy legfel¬jebb egy magánhangzó van, nem választható el: BVSC, MLSZ, SZTK; MTESZ, NOB, ORFK; stb. A két vagy több magánhangzót tartal¬mazó betűszók szükség esetén szótagolás szerint szakíthatók meg: NA-TO, OR-FI stb. Elválasztás esetén a toldalékos betűszóknak a kötőjellel kapcsolt toldalékát kell á következő sorba átvinni akkor is, ha a kötőjel nem szótaghatáron áll, de a toldalék tartalmaz magán¬hangzót: ELTE-re, USA-beli, ENSZ-ért stb.

b) A szóösszevonásokat, ha elválasztásukra kényszerülünk, mind alap-, mind toldalékos alakjukban a szótagolás alapján szakít¬juk meg: Ag-ro-co-op, Int-ransz-mas, Ke-ra-vill, Ofo-tért; Röl-tex; Kö-zér¬tig, Ma-va-dé; stb.

A szóelemek

A szó kettős szerepe: szótári szó és szóalak
- mint a szókészlet egy tagja, szótári szó – ez a nyelv alapegysége
- mint a mondat egyik építőeleme, szóalak – ez a beszéd alapegysége
- közlésfolyamatban tartalmaz nyelvtani szerepére utaló jelentésmozzanato(ka)t
- lehet egyszerű szó (alszik, asztal, kályha), vagy összetett (székláb, szemüveg)
A morfémák csoportosítása alaki önállóságuk szerint
- morféma: nyelv legkisebb, önálló jelentéssel bíró egysége; szavak és toldalékok
- morfémakapcsolatok első helyén rendszerint a szótári szó áll; ebben a vonatkozásban ez a szótő
- szabad morfémák: általában önállóan előforduló szótövek
- félszabad morfémák (álszók):
- csak más szótövekkel együtt előforduló szótövek
- jelentésük járulékos, kiegészítő jellegű, pl. névutók, névelők
- kötött morfémák:
- toldalékok, ezek csak szótövekhez kapcsolva fordulnak elő
- szótövek egy része, amik csak bizonyos toldalékok előtt fordulnak elő
- pl. bokr, tav, hav
A toldalékok csoportosítása
Képző
- a toldalékok első helyén áll, közvetlenül a szótő után
- gyakran a szó szótári alakjának része, pl. forgat
- megváltoztathatja az eredeti szó szófaját, mondatbeli szerepét és új szót hoz létre
- pl. fésül – fésülködik
- a képző után általában újabb képző is állhat
- előtte sem jel, sem rag nem állhat, utána viszont igen
- csoportosítás:
- névszóból névszót képez, pl. -ász, -ész, -s, -ság, -ség, -ú, -ű, -i
- névszóból igét képez, pl. -ez, -oz, -ít, -dít, -sít,
- igéből névszót képez, pl. -tyú, -tyű, -ttyú, -ttyű,
- igéből igét képez, pl. -at, -et, -tat, -tet, -ködik, -kodik, -kedik, -hat, -het
Jel
- a toldalékok második helyén áll
- nem hoz létre új szótári szót, csak újabb mozzanattal bővíti a szótő jelentését
- egynél több is járulhat a tőhöz
- utána csak rag állhat
Igemódok jele:
- feltételes mód: na, ne, ná, né
- felszólító mód: j, sziszegők kettőzve
Névszókhoz járuló jelek:
- többes szám jele: k
- melléknév fokozásának jele: bb, leg
Rag
- a szóalak zárómorfémája, nem követi semmilyen más toldalék
- mindig csak egy szerepelhet egy szóalakban
- mondatbeli szerep egyértelmű meghatározására szolgál
- pl. -ban, -ben, -on, -en, -ön
Előhangzó
- szótövek és toldalékok kapcsolódásakor jelenhet meg
- toldalék részének tekintjük
- szerepe a kiejtés könnyítésében van

A SZÓÖSSZETÉTEL

A szóösszetétel: a képzés után a leggyakoribb szóalkotási mód. Két meglévő szót úgy illesztünk össze, hogy egy új jelentéssel bíró szó legyen. Az új szó jelentése nem azonos a két szó jelentésének összeadásával.
Az összetett szó két értelmes részre bontható: előtag + utótag.
A többszörösen összetett szavak a több szóból keletkezett szavak. Pl.: vasútállomás = vasút + állomás = vas + út + állomás.
A szóösszetételnek két típusa van (az elő és utótag közötti viszony alapján):
Alárendelő összetétel: alanyos, tárgyas, határozós, jelzős
Mellérendelő összetétel: kettőzések, ikerítések, valódi összetétel
A szóösszetétel a szóképzés mellett a szóalkotás legtermékenyebb módja. Az összetett szó úgy keletkezik, hogy két szót egyetlen szóvá illesztünk össze. A szóösszetétel eredménye egy új szó, melynek jelentéstartalma más, mint tagjainak külön-külön. Az összetett szó tagjai maguk is lehetnek összetett szavak (rendőr + kapitány), ilyenkor többszörösen összetett szóról beszélünk.
Összetett szó létrejöhet
- mondatban: szerkezeti okból (ajtókilincs) egymás mellett szereplők szórendi kapcsolatában. (mennydörög, jólesik)
- mondaton kívül: tudatos összekapcsolással (szerelőcsarnok, főosztály)
Mai nyelvünkben mondaton kívül keletkeznek az összetett szavak. Az elő- és utótag kapcsolatát a mondatban keletkezett szavak analógiájára állapítjuk meg. Ezzel az összetételi móddal korlátlan számban hozhatunk létre új szavakat.
Az összetett szavak fajtái: az előtag és utótag viszonya alapján vizsgáljuk, osztályozzuk.
1., mellérendelő: tagjai egyenrangúak, azonos szófajúak. A mondatban külön-külön ugyanolyan mondatrészek szerepelnek.
- kettőztetés (egy-egy, olykor-olykor, már-már)
- ikerszó (icike-picike, izeg-mozog, gizgaz)
- valódi összetétel (jön-megy, süt-főz, híresneves)
2., alárendelő: Tagjai nem egyenrangúak. Az előtag az utótagnak valamilyen mondatrésze, tehát az előtag alá van rendelve az utótagnak.
- alanyos összetétel (porlepte, madárlátta)
- tárgyas összetétel (földművelő, villanyszerelő)
- határozós összetétel (bérbeadás, idevaló)
- jelzős összetétel (hidegvérű, főhős)
- minőség (jószívű)
- mennyiség (háromszög)
- birtokos (faág)
Jelentéstömörítő összetételnek nevezzük az olyan alárendelő összetett szavakat, amelyeknek elő- és utótagja között valamilyen bonyolultabb összefüggés van. Értelmezése több irányból is megközelíthető. (vámvizsgálat, lépcsőház, éjfekete)
Legtöbbjük hasonlatot tömörít: vérvörös, kénsárga, kőkemény. Ezek összevont hasonlatok, a szépirodalmi stílusban metaforák.
Összetett szavak helyesírása
A különírás és az egybeírás szabálya vonatkozik írásukra. Sok összetett szó szókapcsolással keletkezett, a szándékos összekapcsolással keletkezetekkel pedig fellazították szókapcsolatokra (mennydörög, ápolónő).
A szókapcsolatokat külön írjuk, az összetett szavakat egybe, egyes esetekben kötőjellel. Ha a két tag jelentését figyeljük, megállapíthatjuk, hogy szószerkezettel vagy összetett szóval van dolgunk.
Pl.: betegápolónő = beteget ápoló személy
négyszög = mértani fogalom, síkidom
négy szög = négy darab szög
Ha mindkét taghoz járul toldalék, akkor kötőjellel írjuk.
Pl.:jött-ment, jövő-menő
Ha csak az utótag toldalékolható, akkor egybe írjuk.
Pl.: irkafirka, búbánatra

A SZÓFAJOK

A szófajok a nyelvhasználatban jobbára egyformán viselkedő, azonos szerepet betöltő és azonos célra szolgáló szavak osztályai, csoportjai. A szófaj a legáltalánosabb nyelvi kategória, amelyet a szavak jelentése, mondatbeli szerepe, bővíthetősége és alaki viselkedése határoz meg. Jelentésen a szavak használati értékét, lehetséges beszédbeli szerepét értjük. A mondatbeli szerep azt jelenti, hogy melyik szófaj milyen funkciót tölt be a mondatban. A bővíthetőség szempontja azt vizsgálja, hogy melyik szófajnak mi a tipikus bővítménye a mondatban. Vannak olyan szófajok, melyek nem bővíthetők (névelő, kötőszó).

A mai magyar nyelv szófajainak egyik lehetséges rendszere:
I. Igék: él, történik, olvas, eszik
II. Névszók:
1. főnév: madár, ház
2. melléknév: jó, kellemes
3. számnév: sok, hatod, második
4. névmás: ő, magam, olyan
III. Igenevek:
1. főnévi: írni, állni
2. melléknévi: síró, fizetendő, megbízott
3. határozói: sietve, befejezvén
IV. Határozók: itt, tegnap
V. Viszonyszók:
1. névelő: a, az, egy
2. névutó: mögött, alá
3. kötőszó: és, s, meg
4. igekötő: be, ki, le
5. segédige: fog, volna
6. módosítószó: nem, talán, bizony
IV. Mondatszók:
1. indulatszó: jaj, nesze
2. felelőszó: persze, igen, nem
Szavaink között sok olyan is van, amely a szófaji csoportok közül többe is beleillik, vagy alkalmi használata miatt hol az egyik, hol a másik kategóriába sorolható.
- Ha egy szócsoport két szófaj tulajdonságait úgy hordozza, hogy külön-külön egyik kategóriába sem sorolható be, átmeneti szófajnak nevezzük. Ilyenek az igenevek. Ezek igéből képzett származékszavak, ezért őrzik az ige alapjelentését.
- Kereszteződő szófajúságról akkor beszélünk, ha egy szócsoport elemeiben több szófaj tulajdonsága mutatkozik meg egyszerre, de bármelyik szófajba külön-külön is besorolhatók. Ilyenek a vonatkozó névmási határozók, amelyek a névmási határozószók és a kötőszók csoportjába is beletartoznak: ahol, amikor, ameddig, ahogy.
- Ha egy szócsoport tagjai alaki viselkedésük és mondatbeli szerepük alapján két vagy több szófajba is besorolhatók, de a mondatban mindig eldönthető, hogy melyik szófaji értékükben szerepelnek, kettős (hármas) szófajú szavakról beszélünk. Gyakoriak a főnevek és a melléknevek között (szín-, nép-, anyag-, mértéknevek: zöld, olasz, vas, kiló), főnevek és határozószók között (tegnap, este, délután).
Az egyes szófajok részletesebben:
I. Az ige:
Cselekvést, történést, létezést, vagy állapotot kifejező szófaj. A cselekvést jelentő ige olyan tevékenységet nevez meg, amely az alany akaratától függ: dolgozik, tanul. A történést kifejező ige olyan változás, folyamat megnevezésére szolgál, amely független az alany akaratától: elromlik, esik, ragyog. A létezést jelentő ige az alany létét vagy nemlétét fejezi ki: van, nincs, lesz. Az állapotot jelentő igével megnevezett cselekvés is független az alany szándékától: bízik, fáj. A cselekvés irányulása alapján tárgyas és tárgyatlan igéket különböztetünk meg. A tárgyas ige cselekvése az alanytól kiindulva valami másra irányul. Ha a mondatban határozott tárgyuk van, ragozásuk tárgyas. Pl.: nézi a filmet, olvassa az újságot. Ha határozatlan tárgy a bővítményük, ragozásuk alanyi: néz valamit, olvas egy könyvet. A tárgyatlan ige cselekvése az alanyon kívül másra nem irányul. A mondatban tárggyal nem bővíthetők, ezért csak alanyi ragozásuak lehetnek: mosakodik, kerestetik, zúg, megy. Az ige a mondatban mindig állítmány.
II: Névszók:
1. Főnév:
A főnév a valóságban is létező, vagy ilyennek képzelt élőlények, élettelen tárgyak vagy gondolati dolgok nevét jelöli. A főnevek jelölhetnek valóságos vagy ilyennek gondolt fogalmakat: ezek a konkrét főnevek. Megnevezhetnek elvont fogalmakat, jelenségeket is, ezeket elvont főneveknek nevezzük. A konkrét főneveknek jelentésük alapján két csoportja van: a köznevek és a tulajdonnevek. A köznév több egyforma dolog közös megnevezése. A tulajdonnév valakinek vagy valaminek saját, megkülönböztető neve.
A köznevek fajtái: Jelentésük: Példák:
egyedi név hasonló egyedek közös neve kutya, király, fiú
gyűjtőnév több egyedből álló csoport neve lakosság, nyáj, hegység
anyagnév a legkisebb rész is azonos az egésszel arany, vas, juh
A tulajdonnevek fajtái Példák
személynév Petőfi Sándor, Kati, Jóska
földrajzi név Dunántúl, Szeged, Svájc
intézménynév Nemzeti Múzeum
címek Nők Lapja
márkanevek Suzuki, Pepsi Cola, Colgate
A főnév a mondatban ragok segítségével bármely mondatrész szerepét betöltheti.

2. Melléknév:
A melléknév személyek, tárgyak, dolgok tulajdonságait kifejező szó. A mondatban leggyakrabban jelző. Lehet állítmány vagy határozó is. A melléknevet fokozhatjuk: alsó-, középső-, felsőfok. Pl.: jó, jobb, legjobb.
3. Számnév:
A számnév személyek, dolgok, tárgyak mennyiségét, vagy sorban elfoglalt helyét kifejező szó. Két faja a határozott és a határozatlan számnév. A határozott számnév pontosan megnevezi a számot vagy a sorrendi helyet. Lehet tőszámnév (kettő), törtszámnév (ketted), és sorszámnév (második). A mondatban lehet jelző, állítmány, számhatározó és számállapot-határozó.
4. Névmás:
A névmás valódi névszókat (fő-, mellék- vagy számneveket) helyettesítő szófaj. A névmásoknak önmagukban nincs határozott jelentéstartalmuk, a beszédben válnak tartalmas szókká. Attól függően, hogy milyen szófajt helyettesítnek, megkülönböztetünk csak főnevet ún. egyirányú, és a fő-, mellék- vagy számnevet is helyettesítő ún. többirányú névmásokat.
Egyirányú névmások:
a: személyes: én, te, ő, engem, bennem
b: birtokos: enyém, tied, övé, enyéim, tieid, övéi
c: visszaható: magam, magad, maga, magunk, magatok
d: kölcsönös: egymás
Többirányú névmások:
a: mutató: ez, olyan, akkora, annyi
b: kérdő: ki, mi, milyen, mekkora, mennyi
c: vonatkozó: aki, ami, amilyen, ahány, amennyi
d: határozatlan: valami, valamilyen, némelyik, néhány
e: általános: bárki, mindegyik, semmilyen, akárhol
A névmásnak csak ritkán lehet határozója.
III. Igenevek:
Az igenév igéből képzet olyan főnév, melléknév vagy határozószó amelynek igei tulajdonságai is vannak. Tipikusan átmeneti szófaj.
1. A főnévi igenév igéből -ni képzővel létrehozott származékszó, amely elvontan fejez ki cselekvést, történést, létezést, állapotot: sétálni. A mondatban főleg alany, tárgy és határozó szerepét tölti be, de a kell, lehet, szabad... állítmányok mellet alany is lehet.
2 Melléknévi igenév olyan -ó/-ő (egyidejűséget kifejező), -t/-tt (előidejűséget kifejező), -andó/-endő (utóidejűséget kifejező) képzős származékszó, amely az igei alapjelentést tulajdonságként nevezi meg. Mondatban leggyakrabban jelző, de határozó, állítmány lehet. Tárgya és határozója lehet.
3. A határozói igenév olyan -va/-ve, -ván/-vén képzős származékszó, amely a cselekvésfogalmat határozói körülmények közt nevezi meg. A mondatban rendszerint mód- vagy állapothatározó. Tárgya és határozója lehet.
IV. Határozószók:
A cselekvés, történés, létezés helyét, idejét, módját vagy a cselekvő állapotát kifejező szók: kint, most, rögtön, együtt. A határozószó a mondatban mindig határozói szerepet tölt be. Csak határozója lehet.
V. Viszonyszók:
A viszonyszók (viszonyítószók) nem önálló szófajok, mert a körükbe tartozó szavak csupán alakilag önállóak, de nincs önálló jelentésük. Önmagukban nem fordulnak elő, csak más szabad morfémákkal töltenek be mondatrészi szerepet. Ezért álszóknak, segédszóknak is nevezi őket a szakirodalom. Nem bővíthetők.
1. A névelő az utána álló főnév határozottságát (a, az) vagy éppen határozatlanságát (egy) fejezi ki.
2. A névutó az előtte álló ragos vagy ragtalan névszót határozóvá teszi. Alakilag önálló, de funkciója a viszonyragokra emlékeztet. Napjainkban már terjednek névszó előtti változataik, de ezeket inkább csak nyomatékosítás céljából használjuk.
3. A kötőszó mondatrészek vagy mondatok összekapcsolására, a közöttük levő nyelvtani vagy logikai viszony kifejezésére szolgál.
4. Az igekötő igéhez, igenévhez vagy más, igéből képzett származékszóhoz kapcsolódó, annak jelentését a határozószókra emlékeztetően módosító szó: meg-, be-, ki-, fel-. Csupán alakilag önálló, de önmagában jelentése nincs.
5. A segédige olyan igei jellegű szófaj, amely a mód-, idő-, szám- és személyviszonyok kifejezésére alkalmas úgy, hogy nem önálló mondatrész, hanem másokhoz kapcsolódik. Jelentésük önállótlanodott, alakjuk azonban maradt, ezért az állexémák közé soroljuk őket. Közös jellemzőjük - a tud kivételével -, hogy hiányos ragozásuak.
6. A módosítószó úgy módosítja az egyes mondatrésznek vagy az egész mondatnak a tartalmát, hogy a beszélő állásfoglalását is kifejezi. Önmagában sosem mondatrész.
VI. A mondatszók:
Önmagukban tagolatlan mondatként vagy tagmondatként álló szavak. Indulatszónak is nevezik ezeket a lexémákat. Az indulatszó a beszélő érzelmeit, akaratát fejezi ki tagolatlan formában.
Megkülönböztetünk érzelmet nyilvánító (Hajh! Jaj! Teringettét! Fúj!), akaratnyilvánító (Pszt! Csitt! Nana! Hajrá!) és az akaratnyilvánítón belül állathívogató, -terelő (cicic, pipi, gyí, hess) szavakat is. A felelőszók tagolatlan mondatok. Vagy megválaszolják a kérdést: Igen, persze, vagy kérdeznek: Nos?

Magánhangzó törvények

A beszédben a hangokat nem elszigetelten, hanem összefüggően, egy folyamat részeként ejtjük és halljuk. A szomszédos hangok hatnak egymásra, többé-kevésbé megváltoztatják egymás tulajdonságait. Ezt a jelenséget nevezzük alkalmazkodásnak.
Nyelvünknek azt az ősi sajátságát, hogy a szavakban szabályosan rendeződnek, hangrendnek nevezzük. Vannak magas, mély és vegyes hangrendű szavaink. A magánhangzók kapcsolódási törvényszerűségei más jellegűek, mint a mássalhangzóké. A hangok egymásra hatása ugyanis nem a közvetlenül egymás mellett előforduló hangokban érvényesül.

Az illeszkedés a hangrend törvényének kiterjesztése a toldalékokra.
• Ha az utolsó szótagban mély magánhangzó van, akkor mély magánhangzót tartalmazó toldalék járul hozzá.
• Nem kizárólagos érvényű, hogy ha az utolsó szótagban é, i van a toldalék magánhangzója általában mély.
• Ha az utolsó szótagban ö, ő, ü, ű van akkor a toldalék magánhangzója magas.
• Ha az utolsó szótagban e van, ingadozik a toldalékolás. Ha a mély magánhangzó után csak egy e-t tartalmazó szótag van, akkor egyformán jó a magas és mélyhangú toldalékolás. Ha azonban az e után még egy magas hangrendű szótag követi a mély magánhangzót, akkor a toldalékolás általában magas.
• Az összetett szavak toldalékolását az utótag határozza meg.

Az illeszkedés törvényét az teszi lehetővé, hogy nyelvünk toldalékainak jelentős része többalakú.
• Egyalakú toldalékok: A szó hangrendjétől független Pl.: -ig, -ért, -ni, -ít, -kor
• Kétalakú toldalék: A toldalékok többsége kétalakú, van egy magas és egy mély alakja. Magas hangrendű szóhoz magas, a mély hangrendű szóhoz mély toldalék kapcsolódik.
Pl.: -ban/-ben; -nak/-nek; -ról/-ről; -nál/-nél; -ság/-ség
• Háromalakú toldalékok: A magas magánhangzós alaknak van egy ajakkerekítéses és egy ajakkerekítés nélküli változata is. Ha a magas hangrendű szó utolsó magánhangzója ajakkerekítéses, akkor magas, ajakkerekítéses magánhangzót tartalmazó toldalék járul hozzá, és fordítva. Ezt a törvényt nevezzük ajakműködés szerinti illeszkedésnek
Pl.: -dos/-des/dös; -hoz/-hez/-höz; -kod/-ked/-köd;

A magánhangzók rendszere

Nyevlállás Mély Magas
Felső U, Ú Ü, Ű, I, Í
Középső O, Ó Ö, Ő, É
Alsó Á, A E

A mássalhangzó törvények

- összeolvadás: két szomszédos mássalhangzó helyett egy harmadikat ejtünk
pl.: barátság => „ccs”
- írásban nem jelöljük

- hasonulás: - teljes: ha két egymás melletti mássalhangzó közül az egyik
teljesen hasonul a másikhoz
- írásban jelölt: - karddal
- azzal, ettől (az, ez)
- eddze (s, dz)
- felszólító mód jele: j : mossa
- írásban nem jelölt: - anyja („nny”), bátyja

- részleges: két szomszédos mássalhangzó közül az egyik részben
hasonul a másikhoz
- írásban jelöletlen
- két fajtája: - zöngésség szerint: -zöngésedés: vasgolyó
=> „zs”
-zöngétlenedés: dobtam
=> „p”
- képzés helye szerint: színpad, azonban
„m”- orrhang - „m”
- rövidülés: ha egy hosszú és egy rövid mássalhangzó kerül egymás mellé,
akkor a hosszút röviden ejtjük.
- hallgat => „lg”
- szebbnél => „bn”
- jobbra => „br”

Szóértékű szókapcsolatok

A szókészletnek a szavakon kívül vannak több szó állandó kapcsolatából kialakult elemei is. Ezeket frazeológiai vagyis állandó szókapcsolatoknak nevezzük.
Szokványos kiterjesztésmódok, eredeti jelentésükben használt szókapcsolatok
• társalgási fordulatok (Pl.: Hogy vagy? Mi újság?)
• népmesei fordulatok (Pl.: Egyszer volt, hol nem volt...)
• körülírások (Pl.: Számolja a napokat.)
• kötött szókapcsolatok (Pl.: Tótágast áll.)
Szólások: olyan több szóból álló szókapcsolatok
• amelyeknek jelentése más, mint az alkotó szavak jelentése.
• szervesen illeszkednek a mondatba. (Pl.: Itatja az egereket.)
• szóláshasonlatok: főmondat és a hasonlító mellékmondat (Pl.: Fehér, mint a fal.)
Formailag lehet mondat, de a jelentése így is szóértékü. A szólás sokszor lehet köz¬mondás is, ezt a szövegkörnyezet szabja meg.
Közmondások
• valamilyen általános érvényű megfigyelést, életigazságot tartalmazó mondatok. (Pl.: Aki másnak vermet ás, maga esik bele.)
Szállóigék
• olyan tartósan használt kifejezések, amelyeknek irodalmi eredete és törté¬nelmi szerzője kimutatható. Mindig teljes mondatok.
Mindegyik szóértékü szókapcsolatra jellemző, hogy szemléletesebbé teszik a mondanivalót, színesítik, gazdagítják a stílust.

A nyelv rétegződése

A nyelvben mindig többféle belső nyelvtípus, nyelvváltozat él egymás mellett, amelyeket több szempontból osztályozhatunk. Lehet¬nek írott és beszélt, területi (nyelvjárások) és társadalmi nyelv¬változatok (csoport- és rétegnyelvek, szaknyelvek, életkori nyelv¬változatok). Lehetnek normatív (szabályokkal leírható, követendő, tudatos nyelvalakító tevékenység eredményeképpen létrehozott) és kevésbé normatív nyelvváltozatok. Normatív például a művelt köznyelv és az irodalmi nyelv, míg a népnyelv és a nyelvjárások kevésbé normatívak. (Ugyan van saját belső normarendszerünk, de az egész nyelvközösség számára nem kötelező az adott normák be¬tartása.) A beszélt és írott nyelvváltozatok összessége a nemzeti nyelv.

A tagolódás kétféle: a, vízszintes (földrajzi): nyelvjárásokban – a nyelv területi tagolódása szerinti nyelvváltozatok. A magyar nyelvjárások hangkészletükben különböznek leginkább (nyugati, dunántúli, palóc, déli [Szeged], tiszai, északkeleti, mezőségi, székely). Diftongusok: olyan magánhangzók, melyeket együtt ejtünk. A szókészlet eltérése kisebb mértékű, a nyelvtani rendszer szinte ugyanaz. A Honfoglalás előtt törzsi tagoltság volt. Nemzeti nyelv: a, irodalmi nyelv (írott); b, köznyelv (beszélt). b, függőleges: társadalmi rétegzettség szerint: rétegnyelvek, csoportnyelvek. Csoportnyelvek: egy-egy szakterület nyelve, főleg a szókincs más (foglalkozások, hobbi, tudományterületek, sportágak). Tolvajnyelv: az alvilág nyelve. Argó: köznyelv és tolvajnyelv keveredése. Zsargon: beszédhelyzet figyelmen kívül hagyása. Rétegnyelv: életkor szerint: gyermeknyelv, diáknyelv (rövidítések), szleng. A nyelvváltozatok összessége a nemzeti nyelv.

2Szövegösszefüggés megvalósításának nyelvi eszközei

A szöveg fogalma
- a nyelv és a beszéd legnagyobb egysége
- a kommunikációs folyamatban az üzenet hordozója
- elemi részeit szövegkohézió tartja össze
- egységeit megszerkesztettség és beszerkesztettség jellemzi
- megszerkesztettség: a nyelvtan szabályainak megfelelő megalkotás
- beszerkesztettség: logikai kapcsolatok szerinti elhelyezés a szövegben

A szöveg mondatait, nagyobb egységeit kapcsoló elemek kötik össze. Ezeket csoportosítva
- grammatikai
- jelentésbeli
kapcsolóelemekről beszélünk.

Grammatikai: kötőszók, mutatószók (névmások, határozószók), egyéb nyelvtani viszonyító elemek (igei személyrag, birtokos személyjel).
Jelentésbeli: pl.: a szinonímák.
Az egyes részek, elemek szoros összetartozását, egybeszövődését nevezzük kohéziónak. A mondatok sorozatát akkor tekinthetjük szövegnek, ha a részek szerves rendszert alkotnak benne, és együttesükben megvan a szövegszerűség legnagyobb követelménye: a tartalom egysége, előrehaladás és lezártság. A szöveg egységének megteremtésében, vagyis a szövegkohézió létrehozásában a lineárisan - tehát a szövegben való folyamatos előrehaladással - megragadható tényezők mellett szerepük van a szövegegészre utaló sajátosságoknak is. A szöveg a teljesség és lezártság érzését kelti, tehát egymással összefüggő mondatok sorából szerkesztett egész. A lineáris kohézió a szövegfolytonosságban mutatkozik meg, a kisebb elemek összefüggését jelenti. Ez elsősorban grammatikai kapcsolat. Kapcsolóelemei: kötőszó, névelő, utalás rámutató szókkal, ragokkal, jelekkel, igei személyragokkal. Katafora: előreutalás, az érdeklődést lehet vele felkelteni az első sorban vagy a címben. Anafora: visszautalás, idézeteknél. Deixis: rámutatás. Globális kohézió a szöveg tartalmi, jelentésbeli egységét biztosítja. A szöveg egy meghatározható dologról, valóságelemről szól, ezt a valóságelemet sokféle nyelvi formában jeleníti meg. A globális kohéziót az ismétlések tartják fenn. Fajtái: szószerinti, szinonímával, párhuzam, ellentét, tematikus szavak. Izotópia: azonos vagy rokon értelmű szavak láncolata. A grammatikai és globális kohézió együtt hat, de arányuk és jelentőségük nem azonos; a kisebb egységeket grammatikai, a nagyobbakat lineáris kohézió tartja össze. A cím nem a szöveg része, hanem rámutat a szöveg egészére; lehet megnevező vagy mondatszerű. A szöveg minden szintjén hatnak a grammatikai kapcsolóelemek és a jelentésbeliek is. Arányuk és jelentőségük az egyes szinteken azonban nem azonos. A szöveg egy mondatán belül, vagy két egymást követő, egymással összefüggő helyzetben lévő mondat kapcsolatában általában erősebb a grammatikai elemek kapcsoló szerepe, a szöveg egészében és nagyobb egységeiben vagy ezek között megnő a jelentésbeli összetartó erők súlya.
 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates