- kialakulása Kr.e. 7-6. sz.
- polgárháborúk, arisztokrácia megdöntése
- az alacsonyabb rétegekből egy-egy vezéregyéniség türannoszok = vezetők
- megdőlnek a régi ideálok, az eposz időszerűtlenné válik
- jelen
- előtérbe kerülnek a költők
- fájdalmak, pillanatnyi boldogság
- műfajok
- töredékes alkotások

- görög líra szülőanyja az eposz: verstan: - hexameter: daktilus + spondeus
- hexameter + pentameter = disztichon (legelső strófaszerkezet)

- időmértékes verselés: rövid ( mora) és hosszú ( ) szótagok szabályos váltakozása
- versláb a verselés ritmikai alapegysége

legfontosabb verslábak: 

- jambus ( )
- trocheus ( )
- spondeus ( )
- pirichius ( )
- anapestus ( )
- daktilus ( )

- chorijambus ( )
- molosszus ( )
- ionikus amiore ( )
- bacchius ( )
- palimbacchus ( )
- krétikus ( )

- hangsúlyos: arszisz `
-hangsúlytalan: theszisz

- arszisz – theszisz = ereszkedő versláb ( )
- theszisz – arszisz = emelkedő versláb ( )

cezúra: sormetszet
disztichonban a pentameteres sorban
- epigramma sírfelirat, disztichonban, rövid csattanós
- elégia: legkülönfélébb tartalmak és disztichon az ókori görög líra idején; ma szomorú hangvételű visszatekintés a múltba

A görög és a modern elégia
- A görögök minden hosszabb, disztichonban írt költeményt elégiának neveztek.
- Ma fájdalmas tárgyról kiengesztelődött hangon szóló költemény.

Költők
- Szapphó, Alkaiosz, Anakreón, Szimónidész, Pindarosz, Türtaiosz, Szolón, Mimnermosz, Arkhilokhosz

- Szapphó: - költőnő
- Kr.e. 6. sz. Leszbosz- sziget
- központi téma a szerelem

- szapphói strófa: - szapphói sor:

- adoniszi sor:
- aiol nyelvjárás
- Berzsenyi Dániel: Osztályrészem
 

Anakreón (Kr.e. ?572- ?487): - szerelem, mámor, harc, pillanatnyi boldogság
- ión nyelvjárás
- anakreóni dal
- jambikus: 7 – 8 szótagosak

Alkaiosz: 

- vallásos himnuszok, politikai versek, bordal
- alkaioszi strófa: - nagy alkaioszi sor:

- jambusi 9-es:

kis alkaioszi sor:
- Csokonai, Berzsenyi, Horácius

Szimónidész (Kr.e. ?556-? 468): 

- epigramma
- dór nyelvjárás
- thermopülai hősök sírfelirata

Pindarosz: - óda
- szaggatott előadásmód

Türtaiosz (Kr.e. 7. sz.): - harci elégia
Szolón (Kr.e. 7-6 sz.): - bölcselkedő
Mimnermosz (Kr.e. 6 sz.): szerelem
Arkhilokhosz: - ő használta először az új verslábakat
- iambos: csipkelődő vers

Filozófusok
- Szókratész: nem írta le műveit

Platón (Kr.e. 427-347) :

- arisztokrata csládból
- Szókratész tanítványa
- mikor mestere meghal, iskolát alapít (Kr.e. 388)

Akadémia (csak Kr.u. 529-ben zárjak be)
- művei (34): - pl.: Állam, Törvények, Államférfi
- párbeszédesek
- főszereplő Szókratész
- bölcsességet keres
- Állam 7. könyve: - barlanghasonlat:
- a gyötrelmes földi lét
- felfelé vezető út, a fény idegen lesz
számukra
- tűz = nap
- barlang = látható világ
- felmenetel a fényre = lélekfelemelkedés
- maguktól csak a filozófusok képesek rá

- Arisztotelész (Kr.e. 384-322) : - lét filozófia, a világ keletkezése
- lélektan
- Platón tanítványa
- Nagy Sándor nevelője
- Athénban saját iskolát alapít: Líceum (Kr.e. 335)
- fő művei: Retorika, Esztétika, Politika
- követői: Hégel és Kant
- a keresztény filozófiában is fontos

filozófia: bölcselet; filozófus: bölcselkedő, gondolkodó. A gr. eredetű szócsalád
két elemből áll: philo- ( valaminek a kedvelője); szophia (bölcsesség)

szofista: álbölcselő, tetszetős érvekkel hamisan okoskodó ember. Az ókori görögöknél eleinte olyan bölcselőt jelentett, aki a bölcselet elemeit és a szónoklattant pénzért tanította, később sokan nem igazi ismereteket tanítottak, hanem ravasz, hamis okoskodást. Ezért lett pejoratív jelentésű a szó.

bibliofil: a szép könyvek kedvelője. Az első elem a gr. büblosz (könyv)

sztoa: gr. épülettípus, amely egy oszlopcsarnokból és azt hátul lezáró falból áll. Mögötte boltot, irodasort is elhelyezhettek. Zénon gr. filozófus, a sztoicizmus megalapítója a Terka Csarnokban (Sztoa Pokilé) tartott előadásait.

sztoicizmus: szenvedélymentes, természetes életmódot, szigorú erkölcsiséget tanító ókori görög-római filozófiai iskola. Alapelve a bölcs belátáson alapuló nyugalom, mind a jó-, mind a rosszsorsban. Legnevesebb sztoikusok: Epiktétosz és Marcus Aurelius.

gimnázium: középiskola-típus. A görögök először a testgyakorló csarnokot nevezik gümnaszionnak. Később általános kulturális központtá válik: előadótermeket, könyvtárakat is elhelyeztek benne

Forgatókönyv f.művészeti jellege.
Forg.könyv a f.-en megelevenedő cselekmény előzetes formába öntése, rögzítése. Nemcsak a cselekmény menetét, hanem az emberi érzelmek, gondolatok játékát is, sőt a f. egész hangulatát megtervezve formálják meg azt, ami majd a f.-en fog megvalósulni. A forg.könyvben irodalmi eszközökkel is kell rögzíteni a művész elképzeléseket, de a f.szerkezet a meghatározó, nem az irodalmi forma. A forg.könyv heterogén, különféle művészi eszközök vannak benne, de csak funkcionálisan férnek meg egymás mellett, nem valóságos művészi formában. Ezért nem tekinthető a forg.könyv művészileg élvezhetőnek, és ezért nem egyenrangú a többi irodalmi műfajjal.

Cselekmény a f.-ben
A f. cselekménye művészet, eseményeket tár elénk. A f. rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy mindig egy középponti mag körül, a konfliktus körül építi fel a maga egész világát, de a filmbeli konfliktusok alapján maga a mindennapi élet, és nem az irodalom vagy a színpadi forma másolása.
A kihagyás

A f. cselekményének az a sajátossága, hogy sok kis mozzanatból épül nagyobb egésszé, maga után vonja azt, hogy a színtelen előrehaladásban kihagyásokkal él. A perc bonyolítása tulajdonképpen nem más, mint ezeknek a vágásoknak, kihagyásoknak sora. A kihagyás a f. művészi lehetőségeinek egyik fontos eleme, a művészi tömörítésnek, célzásnak az utalásnak finom jelzője lehet. A ki nem mondás, a fél szavakkal való sejtetés, a kihagyás a f.nyelv árnyaltságának fokát mutatja. A kihagyás nemcsak az elbeszélés levegősségét szolgáltatja, hanem olykor kivételes drámai, expresszív értéke is lehet. Pl.: látványelemek kihagyása a látómezőből, a titokzatos hatás elérése érdekében

Költői szerkesztés elemei:
Metafóra: két képsor olyan szembeállítása a m. révén, amely a nézőből elemi hatást vált ki, hogy ezzel befogadóképessé tegye arra a gondolatra, amelyet a rendező közölni akar vele. A m. képi hasonlat melynek tárgyát akár a történet közvetlen anyagából, akár a megelőző képpel való plasztikus összefüggés alapján választhatja ki a rendező.

Szimbólum: Sz.-ról akkor beszélünk, ha nem két elem egymás mellé állításából születik a többlettartalom, hanem ha ez magában a képben van jelen, és felidézi a szándékolt tartalmat. A szimbólum alkalmazása azt jelenti, hogy valamely tárgyat, embert, jelenséget olyan jellel helyettesítjük, amely akár a kihagyás révén, akár valamilyen párhuzamos képsor visszaható ereje révén megadja a kívánt többletjelentést. A rendező úgy szerkeszti meg a képet, hogy az egyik képen belüli különféle elemek együttese keltse fel ezt a távlatot.
A f.színészi játék.

A színész az, aki a f. emberi alakját megtestesíti, és így a f. kifejező eszközévé válik. A f.színész munkája sokban különbözik a színházi színészétől. Az egység megteremtése nehezebb a f.-ben, hiszen az események kronológiája széthullik, de a fő oka ennek az, hogy egy-egy jeleneten belül is a fnyelv eszközei megszüntetik a figura fejlődésének folyamatosságát, s az átélésnek más feltételét követelik a színészt.

A színpadon mozgó beszélő színész mindig egyenlő távolságra van a nézőtől. Ahhoz, hogy a közönség láthassa pl. az arcát feléjük kell fordúlnia, nem suttoghat, mert azt nem hallanák meg. A f.színész legkisebb rendüléseit is számunkra átélhetővé teszi a f. a mozgó felvevőgép segítségével. A f.-en nagyobb a lehetősége a nem hivatásos színészekkel naló munkában, akik a hivatásos színészekkel ellentétben nem megalkotják, hanem átélik a szerepet.

„Mindenkinek kiáltania kell. Nagy pusztító, romboló munkát kell véghez vinnünk. Kisöpörni, kitisztítani mindent.” (Tristan Tzara. 1918. Dadaista kiáltvány)

A dadaizmus a 20. század második évtizedének efemer nemzetközi mozgalma volt. Kezdetben a fiatal irodalmárok és művészek ironikus, szarkasztikus, kétértelmű, dermesztő nevetésig fokozott intellektuális humorral telített, szorongástól sem mentes agresszivitásban megnyilvánuló provokatív, illetve nihilista életmódját jelentette, azt, ahogyan koruk szellemével szembeszegültek. Összekötötte őket, hogy egyértelműen szakítani akartak koruk társadalmával. Hugó Ball (1886-1927), Tristan Tzara (1896-1963), Hans Arp (1887-1966), Marcel Janco (1895-1984), Hans Richter (1888-1976), Richard Huelsenbeck a zürichi Cabaret Voltaire étteremben találkoztak. Vitákat, irodalmi találkozókat, koncerteket, zajos színházi és táncos előadásokat rendeztek, melyek az irodalom és a képzőművészet történetének legfelforgatóbb eseményei voltak. Ekkor már szinte félig készen állt a 20. század avantgardjának egyik legszélsőségesebb megnyilvánulása a happening, vagy a hang-és rajzköltészet, a lettrizmus, és sorolhatnánk azokat a megnyilvánulásokat, melyek a század második felének neoavantgad irányzatainak forrásként szolgátak. Ma azt mondanánk: a dadaisták saját csapdájukba estek; antimúzeumi tárgyakból múzeumot csináltak, s gigantikus épületté rombolták az általuk elpusztítandónak ítélt művészetet. Elméleti síkon, ha egyáltalán lehet szó egyáltalán elméletről, Tzara írásai a legalapvetőbbek.
Micheli 135-137.o.

Hivatalosan a dadaizmus 1916-ban, Zürichben keletkezett, kalandja azonban korábban, New Yorkban, az ünneprontásban cinikus vigyorral mindig kedvét lelő Fransis Picabia (1879-1953), a titokzatosan kiegyensúlyozott „anti-alkotó” Marcel Duchamp (1887-1968) és fotós barátjuk, a nagy képzelőerővel haszontalan tárgyakat létrehozó Man Ray (1890-1976) találkozásával indult. Picabia 1921-ben így emlékszik vissza: „A Dada szelleme csak három-négy éven keresztül létezett. 1912 végén Marcel Duchamp és én fejeztük ki. 1916-ban Huelsenbeck, Tzara vagy Ball adta neki a „kulcsszót”: Dada. Ezzel a szóval a mozgalom zenitjére ért, de folytatódott fejlődése, és részünkről a legerőteljesebben támogattuk…”

Duchamp 1912-es, a New York-i „Függetlenek Szalonján” nagy botrányt keltett kubisztikus-futurisztikus műve, a Lépcsőn lemenő akt, illetve még a gépek iránti érdeklődéséből fakadóan keletkezett Csokoládédaráló című festménye után felhagyott a „retinának szóló festészettel”, és helyette „elmefortélyokat” hozott létre. Ezekkel hamarosan kivívta társai elismerését és a közönség felháborodását. 1913-as Biciklikereke, 1914-es Üvegszárítója, majd 1917-es Forrása (feje tetejére állított piszoár) boltban vásárolt gyári termékek és Duchamp által szignált, datált, címmel ellátott majd kiállított tárgyak: redy-made-ek voltak – ez Duchamp által kitalált meghatározás. Ezekkel a zavarba ejtő művekkel megelőzte és meghaladta a dadaizmust, melyeknek az volt a legfőbb érdemük, hogy kétségbe vonták a művészet addigi definícióit. A használati közegükből kiemelt s kiállítási közegbe behelyezett tárgyak oly módon mutatkoztak meg, mint addig soha sem, s a megváltoztatott nézőpont miatt hirtelen enigmatikussá váltak. (Ennek a gesztusnak művészettörténeti jelentősége magának a művészetnek mint műalkotásnak a tagadása, és ama felfogás kezdete, „hogy minden művészet, mindenki művész”. Duchamp ekkor szakított a festészettel, majd hamarosan magával a művészettel is, hogy életét sakkszenvedélyének áldozza. E fontos, gesztusértékű példák mélyen befolyásolták a modern művészet alakulását, a talált tárgy, az object trouvè gyakorlata napjaink posztmodern művészetében is virágzik, mely virág a duchampti gesztusból nőtt ki.)

A dadaizmus mindenek előtt életmód volt, amely kezdetben az irodalomon belül alakult ki, majd 1917-től Zürichben is a képzőművészet irányába fordult. Ebben az évben nyílt meg az első dadaista galéria. A svájci főváros ebben az időben – a háború éveiben – mindenféle rendellenes módon oda került személy menedékhelye volt. Katonaszökevények, politikai emigránsok (V. I. Lenin), tudatos háborúellenesek, titkos ügynökök, üzletemberek… és természetesen írók, költők és művészek gyülekezőhelye. A sajátos élénk értelmiségi tiltakozás keretein belül, hasonlóan a német expresszionizmushoz a pozitivista gondolkodás hamis mítoszai ellen lázadtak a dadaista művészek, miközben oly szélsőségekig jutottak el, hogy már a művészetben sem hittek. Az elvek örökkévalósága, a logika törvényei, az elvont fogalmak tisztasága, tehát általában az egyetemes ellen voltak. Ehelyett az egyén féktelen szabadságát, a spontaneitást, a közvetlenséget, az időszerűt, a kockázatosat választották. Nemet mondtak ott, ahol a többség igent mondott; a renddel szemben az anarchiát, a tökéletessel szemben a tökéletlenséget választották. Elutasításaikban odáig jutottak hogy még a modern irányzatokkal is szembe szálltak, tehát az expresszionizmussal, de főleg a kubizmussal, a futurizmussal, az absztrakttal –, pótlékoknak tekintették őket, s közeli romlásukat jósolták. A Dadát sokkal inkább a gesztus, mint maga a mű érdekelte; s ez a gesztus egyaránt jelentkezett a szokások, a politika, a művészet, de az emberi kapcsolatok területén is; s ez a gesztus mindig provokatív volt. Nem tűrtek semmiféle szolgaságot, még a Dada szolgaságát sem. Tehát, hogy élni tudjon, a Dadának minden pillanatban szét kellett rombolnia, meg kellett tagadnia önmagát.

Az idő távlatából megállapítható, hogy a zürich-i dadaisták közül a legkiválóbb képzőművész Hans Arp volt. De amit dadaista képzőművészetnek nevezünk, az nem valami pontosan körülhatárolható jelenség. Nincsenek világosan kifejtett alapjai, stiláris elvei; tulajdonképpen a már más mozgalmakban – annak ellenére, hogy azokat pusztulásra ítélték – fellelhető alkotóelemek keveréke volt. Mégis a Dada művészetének legsajátosabb alkotásaiban van valami különösség. Bennük nem a rendező elem, nem a stiláris összefüggés keresése, nem a formai arányosság uralkodik. Művészei nem is műveket alkotnak, hanem vitázó önkényességgel tárgyakat készítenek. 

1917-ben ment Haulsenbeck Berlinbe, ahol szétszórta a dadaizmus vírusát, ám ez a csoport hamarosan politikai hangvételt kapott. Itt a Dada követői a Spartacus Szövetségben egyesültek, s közülük néhányan az utcai harcokban is részt vettek. „Végtelen viták folytak a művészetről, de mindig és kizárólag a politikával összefüggésben...” (Ervin Piscator, 1929.). A berlini dadaisták legnagyobb eredménye a fotomontázs volt, melyet 1918-ban Raoult Hausmann (1886-1970) talált ki, de hamarosan alkalmazni kezdte több alkotó: Kurt Schwitter, Hanns Arp, Francis Picabia és Max Ernst is. 1921-ben rendezték meg az „Első Nemzetközi Dada Vásárt”. „Voltak ott képek, fotomontázsok, reliefek, dadaista plakátok és falragaszok – összekeverve, hanyagul felrakva. A mennyezetről lógott egy német tiszt bábfigurája, feje helyén egy disznófej.” – írta Rubin. Ám ezután a hangos bemutatkozás után a berlini csoport hamarosan szétesett.

A kölni dada magjait Hans Arp vitte Zürichből, hol Max Ernst (1891-1976) és Johannes Baargeld (189-1927) festőkkel közvetlenül a háború után létre hozta a Central W/3 új dadaista csoportot. Egy söröző kertjében 1920 áprilisában nyílt meg a csoport legfontosabb kiállítása, melyről Rubin a következőket írta: „Ahhoz, hogy a kertbe jussunk, át kellett haladni egy nyilvános vécén, kicsit arrébb elhaladtunk egy elsőáldozós ruhában obszcén verseket szavaló kislány mellett. A falakon kollázsok, a kertben körben különféle tárgyak vannak, többek között Baargeld „Fluidoskeptrik„ című munkája: egy vérszínű vízzel megtöltött akvárium, a felszínén női hajszálak úszkáltak, az alján pedig egy ébresztőóra – par excellence dadaista tárgy. Nem kell mondanom, hogy a látogatók többsége sokkos állapotban volt; a dühkitörések levezetésére egy Ernst által készített fa tárgy volt elhelyezve, lánccal hozzáerősítve egy szekerce, amely invitált annak elpusztítására. A kiállítást a rendőrség záratta be az obszcenitást kifogásoló panaszok hatására…”

Hannoverben a dadaizmust Kurt Schwitters (1887-1948) jelentette. Schwitters 1918-ban szakított a hagyományos festészettel, úgy döntött, hogy nem alkalmaz nemes anyagokat, – olajfestéket, színezőanyagokat –, különféle maradékokból (rongyok, villamosjegyek, fadarabok, konzervtetők, vasdarabkák, szögek, borítékok darabjai, bélyegek, tyúktoll, bőr, kő, zsinórok…) készített kollázsokat. Művei, „a piszok festészete” (G.Grosz önéletrajza) kizárólag ezekből készültek, e szedett-vedett anyagok összességéből származtak. Tehát nevéhez fűződik az assamblage forradalmi módszere, melyet ő 1919-től „Merz”-nek nevezett. Az elnevezés az egyik alkotásán felhasznált szórólap „Commerzbank” feliratából, a szó csonkolásából eredt. E gesztusával is a Dada üzletellenességét kívánta demonstrálni. 1919-ben nagy kiállítást rendezett munkáiból a Der Sturm galéria Berlinbe. Az általa 1919-20-ban készített munkák, melyek a szobrászatot, építészetet és festészetet magába foglaló konstrukciók voltak a dadaizmus legfontosabb művei közé tartoznak, s ő lesz az, aki a mozgalom megszűnése után továbbra is dadaista szellemben alkotott.

New York-ból először Picabia (1919), majd Duchamp és Man Ray (1921) is Párizsba utazott, hogy ott folytassák a dadaista forradalmat. Hamarosan felfordulást és botrányokat keltenek. Mellettük a francia irodalmárok: haláláig Apollinaire, André Breton, Jacques Vaché, majd Louis Aragon nevetségessé tettek, lefokoztak és megszentségtelenítettek mindent, ami nagy fontosságúnak tűnt. Korábbi, Bretonhoz írt levelei alapján felkészülve várták Tristan Tzara érkezésér és programját: a terrort az irodalomban és a művészetben. 1920-ban már Tzara is Párizsban lakott, s Picabiánál szállt meg. A Littérature lapjai adtak helyet támadásinak, kiáltványaiknak, mely folyóirat ettől függetlenül megőrizte függetlenségét, szürrealista hangnemét. Breton teljes joggal mondhatta: „…tulajdonképpen a dadaista és a szürrealista szövegek állandóan váltakoztak egymással... A dadizmust és a szürrealizmust – melyek akkor még csak lehetőségként léteztek – csak együttesen lehet elképzelni, mint két hullámot, amelyek folytonosan átcsapnak egymáson.” A megszülető szürrealista csoport tagjaival együtt rendezték meg a legnagyobb feltűnést keltő dadaista manifesztációt: Max Ernst kollázsainak bemutatását. A „colle-ragasztó” szóból kreált kollázs-collage „két különböző valóságnak nem egymáshoz illő síkban való véletlen találkozásán” alapul. Ez a definíció Lautremont (1844-1870) szürrealizmust megelőlegező híressé vált verssorára asszociál: „Gyönyörű, mint egy varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a boncasztalon”.

1922-ben a weimari konstruktivista kongresszuson Tzara kihirdette és megmagyarázta a dadaizmus végét. Igaz volt tehát az a dadaista logika, hogy a Dada megöli a Dadát. A dadaizmus kimúlása önmagán belül keresendő, de nem a már 1916-ban elkezdődő, majd itt-ott mindig fellépő személyes ellentétekben. Berlinben 1920-ban ért viharos véget, Párizsban is kikerülhetetlenné vált a vég 1923-ban. Pár évvel később Tzara önként vállalt végről beszélt, s André Breton is a Littérature-ban megjelent írásában arra szólított fel, hogy „Hagyjátok ott a dadát. Hagyjátok ott jegyeseteket, hagyjátok ott szeretőtöket. Hagyjátok ott reményeiteket és fájdalmaitokat…”. S valóban hamarosan a DADA képviselői közül többen a szürrealizmus világát gazdagították.

Ideje: 1907-1920
A szó eredete: 'cubus' (latin) = kocka
Központja: Franciaország
Eszközeik:
• végsőkig leegyszerűsített geometrikus formaelemek alkalmazása
• szimultán perspektíva: egyidejűleg több nézőpontból történő többsíkú ábrázolás
• látványtöredékekből épülő képek
• kezdetben gyakran fordul elő a korlátozott színvilág (barnásszürke színek vagy csak az alapszínek használata),
• kollázstechnika (több anyagfajta - pl. festék, papír, textil stb. kombinálása egy képben)

A kubizmus kezdő próbálgatásai az 1906-1907-es években figyelhetők meg. Hamarosan létrejött legjelentősebb és legmerészebb műveit Pablo Picasso alkotta meg, akit az irányzat egyik alapítójának tekintünk és az "Avignoni kisasszonyok"-ja a határkő. Picasso mellett, vele egy időben Braque is hasonló úton indult. Útkeresésüket segítette Cézanne művészetének mind jobb megismerése. A kubisták sokat hivatkoztak Cézanne megállapítására: "A természetben minden a gömb, a kúp és a henger szerint modellálódik". A látvány szilárd vázát keresve mértani formákká – háromszögekké, négyszögekké, körcikkekké stb. – bontották fel a motívumokat, és belőlük építettek fel a kép kétdimenziós síkján új térbeli alakzatot. Elképzelésüket az ekkortájt felfedezett néger plasztika egyszerű formáinak kifejezőértékében is látták.

A kubizmus első képviselői Picasso, Braque, Juan Gris és Dufy voltak, majd 1910-ben állította ki Léger az "Aktok az erdőben" c. képét, ugyanekkor szerepel Delaunay "Eiffel-torony" c. vászna. A kubizmushoz mind többen csatlakoztak, s az új festői iskola 1911-ben megrendezte első kiállítását a Függetlenek Szalonjában, a híres "Salon des Indépendants" 41. teremben, ahol is Robert Delaunay, Le Fauconnier, Albert Gleizes, Jean Metzinger és Fernand Léger szerepeltek kubista képekkel. Picasso és Braque mindig külön állítottak ki. Az 1911-es Őszi Szalonban csatlakozik hozzájuk André Lhote, Marcel Duchamp, Roger de la Fresnaye és Jacques Villon .Ekkor meglehetősen nagy port kavart a kubisták kiállítása, még a képviselőházban is interpellálnak a kubizmus ellen. Az 1912-es és 1913-as "Függetlenek Szalonja" azonban már tele az említett mesterek azóta már történelmi jelentőségűvé vált kubisták vásznaival.

A kubizmus történetét általában három szakaszra szokták bontani, jóllehet pl. a költő, művészetkritikus Apollinaire, négy csoportot jelöl meg: a tudományos; a fizikai (természeti), az orfikus (zenei) és az ösztönös kubizmust. Az általános felosztás mamár inkább a történelmi eseménysort követi, ezért a kubizmus első, "cézanne-i" periódusáról (1907-1909), a második ún. analitikus (1910-1912) és a harmadik "szintetikus"(1913-1914) szakaszról írnak.

Az első periódusban lényegében a cézanne-i intenciónak megfelelően a forma geometrikus, kubisztikus átfogalmazása történt meg, de még nem szakítottak teljesen a klasszikus távlattannal. A színt, mint az illuzionizmus legfőbb eszközét, már ekkor is redukálták, ezzel pedig elszakadtak Cézanne-tól, a művészettörténet egyik legnagyobb koloristájától. A Cézanne-tól való elkülönülést mutatja egyébként Juan Gris találó megállapítása is: "Cézanne az architektúra felé megy, én távolodom tőle."
A második analitikus periódust a "szimultanizmus" jellemzi, azaz, apró darabkákra „széttördelik” a lefestendő tárgyat és a kis részeket síkban illesztik össze, így a tárgy különböző nézeteiből származó részletek kerülnek egymás mellé, például előfordulhat, hogy egy szemből nézett arcba beleékelődik annak oldalról látott profilja. A tömeg elveszíti jelentőségét a felülettel szemben. Az uralkodó szín a barnásszürke. A tárgyakat analizálják tehát, felbontják, innen is kapta e fázis a nevét.
A harmadik periódus a "szintetikus" szakasz. Ekkor már teljesen szakítanak a naturális tárgyakkal, a tárgyak utánzását a teljesen szabadon kitalált képzőművészeti "jelek" használata helyettesíti. A széttördelt és megnövelt elemek eredeti jelentésüktől megfosztva, kerülnek egymás mellé, csupán a művész szabad képépítő fantáziájának engedelmeskedve. A művész a vászonra tapétafelületeket, újságpapírt és más anyagdarabokat ragaszt fokozva az anyagi valóságértékét. A második korszak szürkés-barnás tónusa helyett gazdagodnak a színek. Mozgalmas ritmus hatja át a kompozíciókat. A statikusság helyett a mozgás hangsúlyozódik, s ezzel - a kubisták szerint a reneszánsz térformálása helyébe az időbeli forma lép. A kubista festmény többnézetűsége feltételezi a tárgy körbejárását az egyes nézőpontok eltérése közötti időtartamot.

A kubizmus főalakjai

Pablo Picasso (1881–1973)
1881. október 25-én született Málagában Pablo Ruizy Picasso, spanyol festő, a XX. század egyik meghatározó művészegyénisége.

Szakít a klasszikus kép alapvető koncepciójával, s ennek megfelelően tagadja az egy nézőponttól meghatározott, perspektivikus teret. A téranalízisnek megfelelően több nézőpontot vezet be, ezért alakjai a klasszikus értelemben torzzá, szervetlenné válnak, milyenségüket nem a látványhoz való hasonlóság, hanem egészen más belső esztétikai szükségszerűség szabja meg. Tördelt síkok, geometrikus metszetek jellemzik a néger periódus képeit, s ezzel lényegében megnyílt az út a modern képzőművészet hatalmas horderejű vállalkozása, a kubizmus felé. A néger faszobrászat, a primitív ibériai művészet és a Közép-Kelet művészeti emlékeinek hatása érződik művészetén. A nagy szakítás az európai művészet tradicionális természetszemléletével különösen az "Avignoni kiasszonyok" c. festményben történt meg.

A klasszikus tradícióval való szakítás tette fogékonnyá a festőket a görög-reneszánsz szépségeszménytől távolálló alkotások esztétikai értékének a megértésére is. E fogékonyságnak volt a következménye a néger plasztika megismerése és kultiválása, de lényegében ebben gyökeredzett a mindenféle naiv, primitív művészethez való vonzódás is. Ekkor fedezik fel a gyermekrajzok primitív báját és ekkor jutnak világsikerre az olyan autodidakta művészek, mint Henri Julien Féliz Rousseau. Apollinaire és Picasso köre rendkívül tiszteli képei naivitását, valamint azt az önállóságot, amellyel a látványhűséget meghaladva, szuverén módon megteremti képei sajátos zárt világát; nem másol, hanem alkot. 

1905-ben a Vadakkal állít ki, ekkor ismeri meg a fiatal festők körét, akik 1908-ban már bankettet rendeznek tiszteletére. Sajátos, naiv stílusát gazdag dekoratív fantázia jellemzi, képei szerkezetének súlyossága mozdíthatatlan erőt és nyugalmat sugároz.

Georges Braque
A kubizmus másik főalakja Picasso mellett Georges Braque (1882-). aki a fauvizmusból indult, ő az egyetlen festő, aki részt vesztt a XX. század két nagy mozgalmában, a fauvizmusban és a kubizmusban, s a kubizmuson belül is végigjárja mindegyik szakaszt. A rövid Fauve-korszakát is át-átszövik már a cézanne-i elemek, ahogy szellemesen írták róla, olyan fauve volt, aki inkább kacsintott Cézanne-ra, mint Van Goghra. 1908-ban erősebben Cézanne hatása alá kerül, majd hirtelen a kubizmus egyik megalapítója válik belőle, az ő képei nyerték el a "kis kubusok" lekicsinylő jelzőjét is. 1910-1911-ben monochrom képeket fest, és ő vezeti be először a nyomtatott betű applikálását is, s az ő festményein jelenik meg a modern művészetben oly gyakori motívum a zeneszerszám ábrázolása. Festészetét a logikus konstrukció, a tiszta dekoratív szellem élteti. A XX. század egyik legintellektuálisabb, legfranciásabb festője. Kulturált festészetét találóan jellemzik saját szavai: "Szeretem a szabályt, amely korrigálja az érzelmet." A háborúban súlyosan megsebesült. Művészetének kubizmuson túli szakasza, a világszerte nagy hatást gyakorló sajátos braque-i stílus már a korszakunk utáni idő terméke.

A kubizmus magyarországon
. A fauvizmus és a kubizmus elvei megjelentek Magyarországon is, egyik képviselője:

KMETTY János
(1889, Miskolc - 1975, Budapest )

Festőművész, grafikus, főiskolai tanár, Kossuth-díjas (1949), érdemes művész (1959), kiváló művész (1965), a magyar festőművészet és művészetpedagógia kiemelkedő egyénisége. Kassán érettségizett 1908-ban kereskedelmi iskolában. 1907-ben rajzolni tanult Halász-Hradil Elemér festőművésztől. 1909-től Budapesten Szablya-Frischauf Ferenc festőiskolájában képezte tovább magát. Tanulmányait Párizsban, a Julian Akadémián fejezte be 1911-ben. Többször járt külföldön, Bécsben 1915-ben, Párizsban 1927-ben és 1932-ben, ahol Cézanne, Picasso és különösen a reneszánsz festők műveit tanulmányozta. Párizsból mint a kubizmus festői irányának egyik első magyar képviselője tért haza.

Hazajövetele után a Kecskeméti Művésztelepen dolgozott, ott is a kubista, expresszív szellemű művészekhez kapcsolódott. Több modern szellemű kiállításon vett részt, főként grafikákkal. A Nyolcak törekvéseit folytató Képzőművészek Új Társaságának (KUT) egyik alapító tagja és alelnöke volt. Több ízben megfordult a nagybányai művésztelepen is. 1946-tól a Képzőművészeti Főiskola tanára. Nyaranként Szentendrén dolgozott.

Indulásakor a kubizmus térszemlélete és a monumentális festészet kompozíciós problémái foglalkoztatták. Megbízást alkotásra sohasem kapott. Élete utolsó éveiben számos üvegablak tervet készített. A konstruktív, kubisztikus formálás elemeit mindig megőrizte, bár az 1930-as években festészete oldottabbá vált. Késői korszakában ismét a szigorúbb szerkezeti rend jellemezte csendéleteit és tájait. Fő művei közé tartozik fiatal korában festett önarckép sorozata. Számos cikket is írt, amelyekben ars poetica-szerű tömörséggel fogalmazta meg művészeti elveit. Művei a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában és magángyűjteményekben vannak.

A kubista művészet az egyetemes modern művészet megalapozója. Nyilvánvalóvá válik egy új művészeti felfogás, művészeti irányzat. Befejezésül álljon itt Picasso nagyon is találó idézete.

"A művészet nem önmagától fejlődik, az emberek gondolatai változnak, s velük változik kifejezésük módja is."

Források: 

Guillaume Apollinaire: A kubista festők, Corvina Kiadó, 1974
Albert Gleizes: A kubizmus, Corvina Kiadó, 1984
Beke László: Műalkotások elemzése, Tankönyvkiadó, 1992

Internet:
www.sulinet.hu
www.berze-nagy.sulinet.hu
www.bajabela.sulinet.hu
www.lazarus.elte.hu
www.anti skola.eu

Az oldal ismét beindul az ősszel. A legtöbben még nem hiszitek el, hogy vége a nyárnak és vége a szabadságnak és a töménytelen bulizásnak. Talán igazatok van abban, hogy most megint egy kötöttebb időszak jön az iskolai elfoglaltságok miatt. Én viszont azt mondom, hogy ilyen évetek még nem volt a középiskolában érettségizők. Itt már mindenki céltudatosan a felvételire és az érettségire készül. Saját példám is jól mutatja, hogy tudtam a követelményeket - érettségi tárgyak listája = ezek számítanak a felvételipontokba, felvételi tárgyak, amik súlyozottabb kerültek elszámolásra a felvételi eljárás során. Ezek a tárgyak voltak csak fontosak - nekem kimondottan csak a matekra és az informatikára kellett figyelnem. Ezek ellenére az érettségimben egy mgyar 4es csusszant bele. Ez is azt mutatja, hogy nem bölcsész pályán folytattam. Csöndben jegyzem meg azt, hogy az érettségi előtti két félév végén minden érettségi tárgyból 5ös szerepelt a bizonyítványomban. Nem szabad elfeledkezni az egyéb pontokról sem - nyelvvizsga, emelt érettségi, képesítések, sport és verseny eredmények stb. A sok apró részletnek köszönhetően sokan az átlagnál könnyebben kerülhettek be a felsőoktatási intézményekbe - egyetem, főiskola, felsőfokú továbbképzések ( pl OKJ ). 

A hangsúly a tervezésen és a célok meghatározásán van. Így optimálisan ki lehet használni ezt az évet úgy, hogy meg sem kell szakadni. Jut idő bulizni, pihenni, barátokkal lógni és még a sportot vagy párkapcsolatot se kell hanyagolni. Az érettségi csak egy ugródeszka a következő lépcsőfok, a főiskola/egyetem előtt, amin át kell lépni és biztos tudással hozni az elvárt minimális szintet - a kettes érettségivel még be lehet jutni pár helyre, DE saját tanárok előtt mindenképpen könnyebb ennél jobb jegyet szerezni, így a gyengébb tanulók is 1-2 jeggyel jobb jegyeket szerezhetnek. Nem szabad elfelejteni, hogy mindennek az alapja a felkészülés és a tanulás. 

A legnagyobb gondot az izgulás okozza, ami elkerülhető, DE nem érdemes trükközni, mert ez a vizsgák velejárója. Ha trükközni nem szabad, akkor parázni még inkább nem. El kell fogadni, hogy életetek első - nyelvvizsga nem számít - nagy megmérettetése, amit jobban beharangoznak, mint ahogy az tényleg esen történni fog.

A felkészüléshez én ezzel a pár tétellel járulok hozzá, ha gond lenne, akkor nyugodtan írjatok, ahol tudok segítek. Küldhettek tételeket, panaszokat, észrevételeket. Ezek közül minden olyan ki fog kerülni az oldalra, ami azt bármilyen szinten is előrébb viszi - jól megfogalmazott kritikákat mindenképpen kiteszek, gyalázkodó leveleket csak akkor, ha le tudom butítani annyira, hogy ezek után elrettentő példaként funkcionáljon.

Köszönöm az eddig megtisztelő figyelmeteket: a szerkesztő