Friss tételek
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gazdasági és társadalmi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gazdasági és társadalmi. Összes bejegyzés megjelenítése

Kultúra a középkorban és a kora újkorban


 Középkor:

·         Katolikus egyhz fenntartotta a latin nyelv haszbálatát

o   Szent Jeromos latin bibliafordítása (347-420), amit később Vulgatának neveztek (vulgata=elterjedt) szövege sokat romlott

o   9. században a szövegromlások jelentős részét kijaították

·         Elsősorba Arisztotelész gondolatai hatottak a tudományra

o   Sokat merítettek az ókori filozófiából

o   Középkori keresztény filozófia = skolasztika

§  Célja a hitelvek tudományos bizonyítása

§  Hit és tudomány összeegyeztetése nem volt könnyű

·         Aqunói Szent Tamás domonkos teológus szerzetes a teológiát elválasztotta a többi tudománytól, eslőbbséget a hittudománynak tartotta fenn

·         Nagyon kevesen vettek részt rendszeres oktatásban

·         Első színvonalas iskolákat a székesegyházak melletti káptalanok és kolostorok működtettek

·         Állami és egyházi ügyek egyre több szekembert igényeltek

o   Egyetemek megjelenése a 12. században

§  Önkormányzattal rendelkeztek, amit a rektor vezetett

§  Középkori egyetemek egyházi szervként működtek, pápa engedélyezte őket

§  Elsőként: Itália, Bologna, Párizs, Oxford, Cambridge, Podova

§  Egységes tananyag, latin nyelven

·         Nyugat- és Közép-Európa szellemi egység

·         Négy fakultás (egyetemi kar): szabad művészetek, teológia, orvosi, jogi

·         Lehetett doktorit szerezni

§  Magyarországon több király kísrletezett egytem alapítással

·         Nagy Lajos, Pécs

·         Zsigmond, Óbuda

·         Mátyás, Pozsony

·         Nem tudtak megerősödni, a középkorban nem jött létre állandó egyetem

·         Román stílus:

o   11-12. század

o   Neve a római hagyományok követésére utal

o   Római minta nyomán félköríves dongaboltozat használata

o   Templomoknak, váraknak vaskos falaik voltak, kis lőrésszerű ablakokkal

o   Templomok a római bazilikák alapján épültek, középen főhajó, két oldalt alacsonyabb mellékhajó

o   Esztergomi kápolna

·         Gótika:

o   12. század végétől

o   Középkort az ókorhoz épest barbárnak tekintette, Itáliában a barbárokat a gótokkal azonosították

o   A födémet és a tetúzetet nem a teljes falfelület, hanem a vázat adó pillérek és támpillérek tartották

o   Hatalmas ablakok

o   Csúcsíves boltozat

o   Rózsaablak, kör alakú felületét küllők osztják fel, színes ólomüvegeket raktak bele

o   Könnyed, kecses szobrok díszítették az épületeket

o   Kolozsvári Szent Mihály templom

o    

·         Reneszánsz:

o   Újjászületés

o   Új életfelfogás és művészeti stílus

o   14. századi Itáliából indult

o   Az e világi életre összpontosított, élet élvezete, földi boldogságra való törekvés

o   Egyéni teljesítményt értékelte a művészetekben és tudományban

o   Humanizmus (emberközpontúság)

o   Építészetben antik elemek újjáélesztése (kupola, görög oszlop, vízszintes tagolás)

o   Tudomyában megfigyelés és kísérletezés

o   Vallás mellett megjelentek az antik témák (pl. Mitológia)

o   Polgárok és nagyurak egyaránt követői voltak

o   Magyarországon csak a korszak végén, a királyi udvarban jelent meg

·         Magyarország:

o   A kereszténység felvételével csatlakozoztt a nyugati kultúrkörhöz

§  A korábbi magyar hitvilág és az ehhez kapcsolódó műveltség jelentős része felszámolva, csak töredékes emlékek

o   Írásbeliség: latin nyelv

o   Megjelentek a szerzetesrendek

§  996, Pannonhalma: bencések

§  1130, Váradhegyfok: premontrei

§  1142, Cikádor: ciszterci

§  1221, Esztergom: domonkos

§  1224, Esztergom: ferences

§  1250, Klastrompuszta: pálos

§  Nagy jelentőségük volt az írásbeliség biztosításában és a kereszténység megerősítésében

o   Árpád-korban az írásbeliség főként oklevelek kiadásából állt

§  Királyi kancellária létrejötte (12. sz. vége) miatt egyre több oklavél került ki

o   Egyházi személyek írták a legendákat

o   Geszták: színesen, regnyesen beszélik el a „viselt dolgokat”

§  Anonymus: Gesta Hungarorum, Anonymus valószínűleg III: Béla jegyzője volt, regényes formában dolgozta fel a honfoglalást és a letelepedés történetét, olyan 1200 körül keletkezett

§  Kézai Simon (Kun László udvari papja) 1280 körül megírta a Gesta Hungarorumot, az őstörténettől Kun Lászlóig dolgozta fel a magyarok történetét., nyugati források alapján feldolgozta a hun-magyar rokonságok, szerepelteti a csodaszervas mondáját

§  14. század közepén iniciálékkal díszített képes krónika jelent meg, szerzőjének kiléte ismeretlen (sokan az Anjou udvar papjának, Kálti Márknak tulajdonítja), korábbi geszták szövegét fogta össze és egészítette ki, a 14 század első felére szolgál komoly forrásértékkel

§  Kükülei János (Anjou korból) megörökítette Nagy Lajos kirly életét, csak átiratokból maradt ránk

§  15. századból több történetírót ismerünk, legjelentósebb Thuróczy János, Mátyás bíróságának egyik ítélőmestere. Okelvelekre és saját élményekre hivatkozva megírta a Chronica Hungarorumot 1488-ban.

Kora újkor

Új jelenségek:

·         Amerika felfedezése

·         Új növények

·         Reformáció kibontakozása

·         Növekedésnek indultak a városok

·         Egyre több helyen burkolták az utakat (kővel)

·         Elterjedt a kémények építése

o   Tűzvészeket megelőzte

·         Újra foglalkoztak várostervezéssel

o   Óvárosokban egész negyedeket bontottak le

·         Papíripar fejlődött a nyomtatás miatt

o   Egyre nőtt az eladott könyvek száma

o   Újságok jelentek meg

·         Művelődés és szórakozás összefonódott

o   Kávéházak, színházak nyíltak

§  Csak a felső- és középosztály élvezhette

·         Felismerték a higiénia fontosságát

o   De még mindig nem tisztálkodtak rendesen

o   Szenny borította az utcákat

§  Járványok, éhínségek

·         Luther: minden munka egyenlő és kedves, feladatként állította az emberek elé. Hogy a munkájuk minél tökletesebb ellátására törekedjenek

·         Kálvin: a becsületes, szorgalmas munka nem kényszer, nem lenézett, hanem megbecsült tevékenység

·         Erősödött az új vállakozói magatartás

o   Megalapozta a magántulajdont

o   Piaci verseny

o   Befektetések

o   Kapitalizmus kialakulása

Tudományok:

·         Csillagászat

o   Elősegítette a földrajzi felfedezéseket

o   Kopernikusz: geocentrikus világkép

o   Galilei: igazolta Kopernikuszt

§  Inkvizíció

Változó államkép:

·         Machiavelli

o   Itáliai politikus, író

o   A társadalomnak is jó ha teljhatalmú uraklodó irányít

o   Uralkodó céljaiként minden eszközt bevethet

o   De hideg számítássa, igazságosan kell ítélni

·         Bossuet:

o   Isteni származására hivatkozva a kiály hatalma korlátlan

·         Thomas Hobbes:

o   Állam az ember alkotta legfontosabb mesterséges dolog, amit társadalmi szerződéssel hoztak létre

o   Emberek önzők, csak saját érdekeiket hajszolják

o   Helyes berendezkedés az abszolűt állam

o   Állam bírálja mi jó, mi rossz, ő dönti el a babona és a vallás közti különbséget

o   Megvédi az alattvalókat a támadásoktól és jogsérelemtől

·         John Locke

o   Példakép az alkotmányos monarchia

o   Minden ember rendelkezik veleszületett természetes jogokkal, amelynek egy részéről lemond a társadalom működése érdekében (társadalmi szerződés)

o   Államnak cserébe biztosítania kell az elapvető emberi jogokat (élet, szabadság, tulajdon védelme)

o   Polgárok ellenőrizhessék a hatalmat

o   Szerződés nem kötelező

§  Kivándorlás

§  Visszavonulás a természetbe

Vallás:

·         16. század eleje a reformáció kibontakozásának ideje

o   Kulturális felledülést adott

§  Könyvkiadás

§  Iskolák

§  Nemzeti nyelvek használata

§  Hatalom ellenőrzésének elvét hírdette

Rendi fejlődés Magyarországon (Aranybulla, 1351. évi törvények, Anjou-kori társadalom)


 Előzmények:

·         Újabb trónviszályok alakultak ki Könyves Kálmás halála után

·         megnőtt a birtokadományozás, kezdett átalakulni a gazdaság

·         III.Béla (1172-1196) bizánci ismereteivel megszilárdította a királyi hatalmat

o   írásbeliség kiterjesztése

o   államigazgatás modernizálása

o   király előtt megtárgyalt ügyek írásba vétele (1181)

o   kiadott oklevelek száma nőtt à Kancellária létrehozása: élén ált. érsek álltak

o   jegyzők, írnokok munkái megnőtek

·         földművelés erősödik (legelőváltó rendszer) ó letelepülések száma növekszik

·         hospesek, szászok betelepedése: Erdélybe, Szepességbe (szászok leginkább)

·         első várasokat alapítják: Esztergom, Székesfehérvár

·          regálékból származó jövedelem nőtt à kamara haszna a legjelentősebb

II. András uralkodása (1205-1235)

·         III. Béla kisebbik fia

·         uralkodása ideje alatt mértéktelen birtokadományozásba kezd à -ról -ra csökkent

·         nemcsak földeket, hanem várakat, várbirtokokat is adományozott

·         királyi hatalom fenntartása bajba került à regalék emelésével próbálta megoldani à ennek kezelését a tárnokmesterre bízta

·         romlott a pénz értéke, egyre kevesebb nemesfémet tartalmazott

·         elégedetlenséget növelte a költséges és sikertelen hadjáratok (Halics, Szentföld)

·         királyi haderő veszélyben à köteles a bandériumokra hagyatkozni

·         kiemelkedő főurak innentől bárók lesznek

o   bárók haragja Gertrúd királynői megkülönböztetése miatt à 1213, Bánk nádor, felesége meggyilkolása

·         királyi várbirtokok bárói kezekben: szerviensek (szolgák) saját szolgálatukba kényszerítése

·         magánföldesúri hatalom alá kerülés nagyobb veszély a várjobbágyok esetében

 

nőtt az elégedetlenség azon bárók, szerviensek, várjobbágyok között, akik kevesebb földadományban részesültek à 1222: „törvénylátó napon” kényszerítették II. Andrást az Aranybulla kiadására


 

1222. április 24: Aranybulla

Főbb pontjai:

·         megtiltja a

o   méltóságok halmozását

o   egész vármegyék adományozását

o   idegenek birtokszerzését és hivatalviselését

o   31. cikkely, ellenállási záradék: feljogosítja a bárókat, főpapokat az ellenállásra, amennyiben a király nem tarja be az oklevélbe foglaltakat

·         leginkább a szervienseknek kedvez:

o   adómentesség

o   bírói ítélet nélkül nem foghatók el

o   engedélyük nélkül a király sem szállhat meg birtokaikon

o   végrendelkezés szabadsága

o   kizárólag az ország védelmében kötelesek hadba vonulni, határon kívül királyi költségen katonáskodnak

1351. évi törvények

Károly Róbert (1308-1342)

tartományúri hatalom felszámolásával tudott csak trónra lépni:

·         sokakat kijátszott

·         másokat rászedett (Kán László a vajdai méltóság ígéretével szerezte meg a koronát)

·         híveit megjutalmazta

·         egyre többen csatlakoztak a tartományurak familiárisai közül

·         1312. Rozsgonyi csata: kassaiak ó Abákkal szemben à szászokkal összefogva győzte le az Abákat

·         megtöri a Kőszegiek és tiszántúli Borsa Kopasz hatalmát

·         1321: Csák Máté kiskirály legyőzése

pápa támogatásával lép trónra

őt támogató familiárisokból személyéhez bárói réteg alakul ki. (Garalak, Laczfiak)

·         méltóságokat adományoz nekik

·         királyi várak, földek birtoklása

erős királyi bandérium fenntartása: királyi had mellett, bárói, vármegyei bandériumokból, kun könnyűlovasságból tevődött össze

Reformjai:


·         jövedelmek növelése

o   regálék emelése

o   harmincadvám

o   pénzverés monopóliuma

o   bányamonopólium (⅓ bányabér)

o   értékálló pénz

o   1336. kapuadó (18 dénár)

·         városok megerősödése à királyi városok, bányavársok létrejötte

o   céhek megjelenése

o   saját fallal körbevett, nagy önállósággal rendelkeztek

o   mezővárosok kialakulása (egy összegben való adózás)


 

Külpolitikája:

·         dinasztikus kapcsolatok erősítése

·         Nándorfehérvár visszaszerzése, Havasföldön kudarcot vall (1330)

·         1335. visegrádi királytalálkozó:

o   Lokietek Ulászló(lengyel) és Luxemburgi János(cseh) királyok kibékítése

o   Lokietek lenyát vette feleségül (Erzsébet)

o   lengyelek elismerték Szilézia elvesztését

o   Bécset elkerülő kereskedelmi útvonal megnyitásáról való megállapodás

o   elsőszülött fia, Lajos örököli a lengyel trónt

o   kisebbik fia, András a nápolyi trónt (házassági szerződés)

Nagy Lajos (1342-1382)

·         apja hű bárókat és teli kincstárt hagyott rá à dinasztikus politika gondja is rámarad

·         öccsét Andrást meggyilkolták à jóvátételt követelt, a nápolyi trónt akarta à sikeres hadjárat útján sem szerezte meg a nápolyi trónt

o   Lajos hatalmas összeget fizetett ki (6 tonna ezüst, 5 tonna arany), hogy testvérét elismerjék

o   felesége, Johanna meggyilkoltatta Andrást Itáliában à két hadjáratot indított (1347-1348, 1350-1352), ahol elfoglalják a várost, de a tartományokat nem tudják megtartani

o   királyi kincstár kimerítése

·         rengeteg háborút viselt (Velence (1358 -Zárai béke), Havasföld, Moldva, Balkán) à az országot délen és keleten hűbéres államok védték

·         bárói családok megerősödése a háborúskodás miatt (bandérium)

·         1370. III. Kázmér halála után Lajosra száll a lengyel trón

o   perszonálunió létrejötte

§  Havasföld hűséges

§  Moldva fejedelemség

§  Bánságok rendszerének kiépítése (végvárak)

§  1374. privilégiumok: kassai nemesség megerősítése

·         Balkánon való harc a bogumil eretnekkel szemben à első egyetem alapítása Pécsett (1367)

1351. évi törvények

Okai: eredménytelen, költséges itáliai hadjáratok à pestis fertőzés

Főbb pontjai:

·         Aranybullában megfogalmazott nemesség szabadságjogait megújították

o   adómentesség

o   törvényes ítélet nélkül nem foghatók el

o   házuk sérthetetlen

o   csak az ország védelmére kötelesek

·         végrendelkezés jogát elvetették

·         „Egy és ugyanazon nemesi szabadság” elve: nincs különbség jogilag a nemesek és a bárók között

·         Kilenced törvénye: a 9. tized a földesúré (egységesítették a földesúri szolgáltatásokat)

·         Ősiség törvénye: a birtok csak a családon belül örökölhető, férfiágon à háramlási jog alapján, ha kihalt férfiágon a család, a föld a királyra szállt

 

Következmények:

·         magyar társadalom hasonult a nyugati rendi társadaloméhoz

·         körvonalazódott:

o   pápaság

o   nemesség

o   bárók csoportja

·         jogilag egységes, szabadon költözhető jobbágyság megszűnt („röghöz kötés”)

Anjou-kori társadalom

Nemesi társadalom

·         A nemesség (40-50 ezer fő) tagolódása:

o   Az 1351-es törvényekben ugyanazon szabadságjogokat nyert nemesség nem volt egységes:

§  35-40 családból álló bárói réteg: ők töltötték be a vezető tiszt- ségeket (nádor, vajda, bánok, országbíró, tárnokmester), hatalmas birtokokkal rendelkeztek

§  köznemesség: nagy részük közép-, vagy kisbirtokos volt, sokan egy-egy báró familiárisai voltak, ugyanakkor a kialakuló nemesi vármegyék tisztségviselői is.

o   Jelentős különbség alakult ki az ún. udvari, illetve vármegyei nemesség között is:

§  Udvari nemesség: a királyi udvarban éltek, gondolkodásukat a király iránti tisztelet, a király szolgálata határozta meg. Bíráskodás szempontjából a királyi bíróságokhoz tartoztak, sőt ök maguk is rendelkeztek pallosjoggal.

§  Vármegyei nemesség: vidéken, a királyi udvartól távol éltek, gondolkodásukat a nemesi szabadság-jogok biztosítása határozta meg.

Jobbágyság

·         A jobbágyság jogi egyesülése:

o   A nemességhez hasonlóan a jobbágyság jogi egyesülése is a XIV. században fejeződött be: általános lett a személyében szabad, költözködési joggal rendelkező telkes jobbágy, aki terménnyel és pénzzel adózott és telkét szabadon örökíthette.

o   A jobbágyság szolgáltatásainak alapja a jobbágytelek volt, amely belső (házhely udvarral és veteményeskerttel) és külső (szántó. rét, erdőrész) részből állt. A jobbágy szolgáltatásai földesurának: pénzadó (cenzus), ki- lenced (kilencedik tized a terményből, hegyvám a borból), évi 3 alkalommal ajándék és a munkajáradék, amely általában pár nap fuvarozás volt.

o   Jobbágy státusú emberek éltek a mezővárosokban is.


 

Polgárság és a városok

·         A városok kialakulása:

o   A X-XI. század fordulóján nyugat-európai értelemben vett város nem volt Magyarországon, csak királyi székhelyek (Esztergom, Fehérvár), megye-, érseki és püspöki központok voltak.

o   Az „igazi" városok létrejötte összefüggött a nyugati hospesek XI századi letelepítésével:

§  Kezdetben vallonok (latini), akiket a magyarok szláv eredetű szóval olasznak neveztek. Két legfontosabb településük a királyi székhelyeken, Esztergomban és Székesfehérváron létesült Az itt letelepedett latin polgárok III. István (1162-1172) korában széles körű kiváltságokban részesültek.

§  Később a német telepesek betelepülése vált egyre jelentősebbé. Az általuk hozott városjog alapján formálódott ki a magyarországi városjog is (magdeburgi, később nürnbergi városjog volt a forrás).

o   A városok alapításában döntő szerepe volt a királyok tudatos város- politikájának: 1238-tól, Nagyszombat alapításától IV. Béla és utódai is bőkezűen osztogatták a városprivilégiumokat. (1387-ig kb. száz olyan település volt, amelyet civitasként emlegettek az oklevelek.)

o   Az Anjou-kor gazdasági fellendülése az ún. szabad királyi városok mellett új várostípusokat hívott életre: Felvidéken és Erdélyben bányavárosok, az Alföldön mezővárosok jöttek létre.

·         városok kiváltságai:

o   a város földjeinek szabad birtoklása, önkormányzat joga, bíráskodási jog, egyházi autonómia, a belső vámok alóli mentesség, vásárjog, esetenként árumegállító jog.

·         városi lakosság:

o   a városlakók zöme mezőgazdaságból élt, a XIV. században, Nag Lajos korában megjelentek a céhek is, de számuk és politikai súly elmaradt a nyugat-európai céhekétől.

·         Városi kategóriák a XIV. században:

o   Szabad királyi városok:

§  A tárnokmester bírósága alá tartozó 7 város: Buda, Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Kassa, Bártfa, Eperjes, majd Mátyás király korától Pest. Buda és Kassa árumegállító joggal rendelkezett.

§  erdélyi szászok 3 nagy városa: Nagyszeben, Brassó és Beszterce.

§  Másodrangú királyi városok, személynöki városok: Zágráb, Székesfehérvár, Esztergom, Lőcse, Visegrád, Kolozsvár

·         Szabad bányavárosok:

o   Nagybánya és Felsőbánya a keleti ország- részben, és az alsó-magyarországi bányavárosok: Körmöc-, Selmec-, Beszterce-, Baka-, Libet-, Új- és Bélabánya.

·         A mezőváros (oppidum):

o   Földesúri hatalom alatt álló, nagyra nőtt falu volt, amely rendelkezett a piactartás és általában az egyösszegű adófizetés jogával. A mezővárosok általában nem voltak fallal körülvéve (a mezőváros elnevezései is erre utal a település a nyílt mezőn, nem falak között terül el).

o   Idővel bírót és tisztviselőket is szabadon választhattak, és így korlátozott önkormányzati jogokhoz jutottak.

o   A piacokat tartó mezővárosokban idővel megjelent a szolgáltató ipar (kádár, kovács, szabó, kötélverő stb.)

 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates